A disznóval a régi ember az elmúlt esztendőt ölte meg

A hagyomány pedig makacs dolog, és főként az a meggyőződés rögzült eleink tudatában, hogy a Tamás napja a legalkalmasabb disznóvágásra. Bálafalván, azaz a háromszéki Szentföldön megboldogult apósom még a 2000-es évek elején is emellett kardoskodott, olyannyira, hogy ha aznap nem tudtam neki segíteni, azzal az egész disznóvágás elmaradását kockáztattam. De még ennél is kényesebben vigyázott arra, nehogy újhold legyen, mert akkor megavasodott volna a szalonna; de mondjuk ő még az erdőlést is a Hold járásához igazította. (Mert igen, Tamás napján érdemes fát is hozni az erdőről, ha azt szeretnénk, hogy ne zsugorodjék össze, de csak a déli órákban szabad kivágni!)

A háromszéki Dálnokon igyekeztek éppen holdfogyatkozásra időzíteni a disznóvágást, az avasodás ellen a szalmát perzseléskor szentelt gyertyával meggyújtó pálpatakiak szerint az újholdra levágott disznó húsa megbogarasodhat, míg Zabolán úgy vélték, az a jó, amikor a disznó „mindkét holdból kap”, és lehetőleg keddi vagy pénteki napon. Sóvidéken a „megperzselt disznó csicseit és körmeit visszadobták a pajtába, hogy a következő évben is legyen ott disznó” (Barabás László). Az a szokás viszont, hogy a falu legszegényebbjeinek is küldtek kóstolót, mára teljesen kiment divatból…

Pedig katolikus vidékeken régen szigorú böjtöt tartottak karácsony előtt. Az akkor 66 éves, gyergyószentmiklósi Gál Kornélia huszonöt évvel ezelőtt imigyen mesélte el ifjú kora adventi étrendjét:

„Az adventi hét első napján csak tejterméket fogyasztottak, tehát reggelre vajat, délben tejes puliszkát vagy tésztát, vacsorára pedig vagy rizst vagy grízt. Második nap liszttel készült ételeket, málétésztát, palacsintát, krumplipalacsintát vagy túróspuliszkát. Harmadik nap, tehát szerdán, szigorú böjtöt tartottak. Aznap csak kétszer étkeztek, rendszerint köménymagleves és hal volt a menü. Csütörtökön lehetett krumplit fogyasztani bárhogyan elkészítve. Általában sült krumpli volt a vacsora. A pénteki azonos volt a szerdai megtartóztatással. Mert az öregek azt tartották, hogy a szerda és a péntek azok a napok, amikor a székely ember tanújelét adja annak, hogy mennyire mélyen szívből szereti a Kis Jézust, Máriát és a Mindenható Istent. Mértékkel használ az ételből, és nem többször, csupán kétszer naponta. Az öregek hozták be jó régen ezt a szokást, és ez így volt helyes, magunkhoz méltó cselekedet. Aztán szombaton és vasárnap bármit lehetett enni a hét közben már készített ételekből. De a böjt az böjt volt a következő héten is, egészen advent végéig, mert ha nem tartotta be valaki is a böjt előírásait, azt aztán az Úristen bizony megverte. Meg bizony."

Más vidékeken azt tartották, hogy – Tamás ide vagy oda – kedden, pénteken és vasárnap nem szabad zavarni a disznót az óljában, mert másként megromlik a húsa. Hogy miért éppen Tamás napjára időzítették a disznóvágást, a karácsony közelségén kívül az is magyarázatul szolgálhat, hogy a régiek hite szerint aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak ezután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás valamelyik állatát elpusztítja – ezért aztán a göcsejiek tartózkodnak is a Tamás-napi disznóüléstől. Az is elképzelhető, hogy – téli napforduló napja lévén – „a disznóval a régi ember az öreget, az elmúlt esztendőt ölte meg, önmagában is: áldozott, innen a tor, az ünnepi lakoma. Minden esztendőben kétszer tette ezt: a fény születése előtt, s farsangkor, a mindenek megújulása előtt” – magyarázza Kerkayné Maczky Emese.

Ezek az „áldozati torok” aztán néha igencsak elhózódtak, amint azt egy 1770. évi csíkszentgyörgyi jegyzőkönyv is bizonyítja. Ekkor Ványolós Lőrinc megyebíró vádja, illetve az érvényben lévő falutörvények alapján Kánya Pál lófőt három magyar forintra bírságolták, amiért az előző év Tamás napján „virradatig táncoltak házánál”.

Tamás nap előestéjén az eladósorban levő lányok megzörgették a kapujukat, ezzel felverve a falu csendjét. Ezután már csak figyelni kellett, hogy honnan hallatszik hangosabb kutyaugatás, ez jelezte ugyanis, hogy melyik irányból fog érkezni a leendő vőlegény. Néhol mézet is szenteltek napján „orvosszerül a baromfidögvész ellen”.

A Tamás napján ölt disznó háját benedekhagymával és lasztikomgyökérrel összekeverve betegség gyógyítására használták, a vérét köszvény gyógyítására. A mája nagyságából arra következtetek, mennyire lesz csikorgó a karácsony. Azt is megfigyelték, hogy Luca napjához viszonyítva Tamás vagy szorít, vagy tágít, és ha reggelére friss hó esik, békés, boldog ünnepre van kilátás.

Mivel mára a meteorológusok semmi havat nem jeleztek előre, esetleg megfontolás tárgyává tehetjük Márton Áron püspök 1940 novemberében kiadott körlevelének ma is időszerű gondolatait: „Minden okunk megvan, hogy ezekben a napokban Istent nagyobb buzgósággal keressük. Éppen ezért szeretettel kérlek, használjátok fel az adventi szent időt, a karácsony ünnepét igazi keresztény módon... Vasárnapokon és az ünnepek lélekemelő szertartásain legyen jelen az egyházközösség apraja-nagyja, hogy Isten együtt lásson oltára körül, s a közös hódolatra és imádságra a panaszaitok meghallgatásával válaszoljon. Harmatozzatok, egek onnan felülről, és csepegjék a felhők az igazat, nyíljék meg a föld, és teremje a szabadítást, és legyen egyszersmind igazságosság.”