A cserkészet nevel, és halálig tart

Október 7-én ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kézdivásárhelyi 34-es Számú Gábor Áron Cserkészcsapat, aminek apropóján dr. Kerekes László plébánost, cserkészparancsnokot kérdeztük a csapat múltjáról, jelenéről, jövőjéről.

– Miként került kapcsolatba a cserkészettel?

– Külföldi tanulmányaim alkalmával kerültem kapcsolatba a cserkészettel. 1992-ben, amikor kiküldtek ösztöndíjjal Kanadába, Ottawában az ott élő magyarság körében vettem észre, hogy milyen fenntartó és éltető ereje van a cserkészetnek. Én is beiratkoztam a vezetőképzőbe, és ’94-ben le is tettem a cserkészparancsnoki vizsgát. Ez idő alatt megtanultam, hogy ha a cserkészet nem is gátolja meg a magyarság asszimilációját, azért sokkal felelősségteljesebb embereket nevel.

– Miként indította újra a kézdivásárhelyi cserkészetet?

– 2004-ben kerültem Kézdivásárhelyre, ahol már 1992-től egy virágzó cserkészcsapat működött, és amely később, vezetőhiány miatt szüneteltette tevékenységét. Amikor idejöttem, felkértem a régi vezetőket, hogy segítsenek, indítsuk újra a cserkészcsapatot, de mindenki a munkára, családra hivatkozva vonakodott, mígnem jelentkezett Bíró Zsuzsanna csapatvezetőnek, aki azelőtt őrsvezető volt, és csapatparancsnok híján én is vállaltam tisztséget. Szinte a nulláról kellett elkezdeni mindent. Az első pár év, amíg a csapat fejlődött, nehézkesen telt el. Emlékszem, 2007-ben egy cserkésztáborban kellett részt vennünk a Vadas-tetőn, ahová teljes konyha kellett, nekünk meg sem szakácsunk, sem edényeink nem voltak. Amikor a többiek megtudták, milyen gondokkal küszködünk, befogadtak minket egy altáborba, és segítettek rajtunk. Később, amikor már megerősödött a csapatunk, a felnőttek, szülők is annyira segítőkészek lettek, hogy arra az időre vettek ki szabadságot, amikor táborozni mentünk.

– Hány tagú a cserkészcsapat?

– Mivel az újra-beiratkozás szeptemberben zajlik, a tavalyi számok alapján elmondhatom, hogy 230 olyan tagból áll a csapatunk, akik heti rendszerességgel részt vesznek az öt csoportra osztott foglalkozásokon. Itt megjegyezném, hogy mivel a cserkészmozgalom nem tömegmozgalom, a korosztályok szerint osztott csapatokban az őrsöt alkotó 7-8 ember foglalkoztatja a csapatokat. Első osztályostól egészen 70 éves korig vannak cserkészeink. Hiszen a cserkészet az nem heti foglalkoztatás, amit az ember letud, hanem fiatal korától egészen a végsőkig kíséri az illetőt.

– Vallásos nevelésben is részesülnek a cserkészek?

– A nevelés több szálból tevődik össze. Van, ami a magyarságtudattal, jellemmel, van, ami vallással, etikával stb. foglalkozik, és mindez egy olyan színes egyveleggé alakítja az egészet, hogy a gyerek egy idő után azt veszi észre, hogy evés előtt imádkozik, sokkal udvariasabban beszél, megismeri a csapatmunka lényegét és így tovább.

– Problémát jelent-e a csapat számára, ha a tagok – mondjuk – más településre kerülnek, egyetemre mennek stb.?

– Ezzel a vándorlással nekünk is szembesülnünk kell, főleg a vezetőket érinti, de a szövetség szintjén folyamatosak a vezetőképzések, így mindig kerülnek, akik továbbviszik a stafétát. És mint már említettem, a cserkészet nem egy olyasmi, amit egy alkalommal letud az ember, így azok, akik már egyetemre mennek, vagy elkerülnek máshova, igyekeznek tartani a kapcsolatot a csapattal, főként az interneten, és ha csak egy napra is, de eljönnek táborba.

– Árvák és nehézsorsú gyerekek is vannak a csapatban. Mit jelent számukra ehhez a közösséghez tartozni?

– Számukra a cserkészcsapat a családot jelenti. Nem pótcsaládot, hanem a nagybetűs családot. Nagyon sokan nehéz háttérből érkeztek, és itt találták meg a testvéreket, szülőket, akik segítettek a fejlődésükben. Voltak olyan tagok is, akik, amikor idejöttek, nem mertek megszólalni a közösségben, csak néztek maguk elé, önmagukba zárkóztak, de mostanra rendesen kommunikálnak, viccelődnek, csapatban dolgoznak, vagy épp kitartó, becsületes munkások lettek. Ők azok, akiket a csapat felkarolt, akikből kihozták azt az értéket (becsület, tisztelet, udvariasság stb.), amit máshol nem kaphattak meg.

– Milyen tapasztalatot szerzett az elmúlt években parancsnokként?

– Nagyon érdekes volt megtapasztalni a „generációváltást”, a fejlődést a gyerekek körében. Egyszer kérdeztem valakit, hogy miért nem foglalkozik a cserkészvezetéssel, és miután minden kifogást felsorolt, a végén beismerte: azért, mert ezek a gyerekek nem azok, akik 1990-ben voltak. Mondom neki: igaza van, de ezeket a fiatalokat is kell nevelni, még akkor is, ha egy teljesen másik generáció, mint a régi. Mert valóban a mai fiatalok mások. Vezetők mondják, a ma cserkész fiataljai, akik a digitális korban élnek, mennyire függnek a telefonoktól és más eszközöktől. Számomra pedig pont ez a szép a cserkészetben, hogy az új generációkból is kihozza az értéket, a csapatmunkát, kimozdítani őket a digitális világból. Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem a cserkészet rendelkezik a legjobb pedagógiai módszerekkel.

– Hogyan képzeli el magát és a csapatot 10 év múlva?

– Nagyon sokféleképpen el tudom képzelni magamat és a cserkészeket 10 év múlva, és úgy tartom, hogy álmodni szabad, mert abból talán egy nap valóság lesz, sőt meglepőbb, mint képzeltük. Ha csak belegondolok, hogy 2004-ben 28-an voltak a cserkészcsapatban, és mára elértük a 230-as létszámot, akkor érdemes tervezni, dolgozni. Elképzelések pedig vannak, mert sok területet tudnánk érinteni a cserkészeten belül: gondolok itt a sportra, a számítógépes világra, biciklizésre stb. Ám az egyik régi vágyam, hogy felélesszük a regős cserkészetet, ami annyit takar, hogy régebben a cserkészek a falvakat járták, és összegyűjtötték azokat a népi hagyományokat, népdalokat, amik már eltűnőben voltak, vannak. Ezt jó lenne beindítani az elkövetkező években.

– Az ünnepségen mivel várják az érdeklődőket?

– Az ünnepség szentmisével rajtol a Boldog Özséb-templomban, majd a Vigadóban tea, kávé, sütemény várja a jelenlevőket. Aztán a Vigadó kistermében konferenciákkal, régi cserkészek előadásával, fotókiállítással várunk minden érdeklődőt.

További fotók itt.