A becsületesség szigete

Czegő Zoltán

2017. augusztus 09., 00:452017. augusztus 09., 00:45

Szép emlékű tanítóim közül Karsai József mondotta figyelmeztetőleg: könyvet csak a jobbakból! Értettünk a szóból, máig is. 1992-ben vásároltam meg Budapesten Dalibor M. Krno könyvét; mondhatom, a szlovák elvadult nacionalizmus adattára, s a javából ám. Bemutatja, hogyan minősítettek és láttattak szlovák ellenfeleink bennünket, magyarokat Trianon idején és után. Ezzel a könyvvel akarok emlékeztetni az 1947-es „békeszerződésre”, mely súlyosabb volt láncaival, köteleivel a trianoninál.


Krno mindenben részt vett, így, ahogy mondom, legfőképpen gazdasági dolgokban, és főbbképpen a kommunista párt árnyas-véres időszakában. Most éppen 70 éve, hogy a győztesek oldalán a szlovákok is mindent követeltek. Csak éppen az hiányzik a könyvből és a szlovák emlékezetből, el a mostani vezér Ficoig, hogy a hitleri fasizmus egyik első híve volt a szlovák, akár Románia. És egy irányba fordították a köpönyegüket is, a győztesek felé. Igen közelről emlékezhetünk Fico elnök intézkedéseire, arra is, hogy az a felvidéki magyar (tömeg), aki fölveszi a magyar állampolgárságot, az elveszti azonnal a szlovákot! Hogy mivel jár ez a születéstől a nyugdíjmegvonásig és a koporsóig, azt el tudják Önök képzelni.


Súlyos ferdítések, pontosabban hazugságok között az is, hogy Magyarországon mintegy félmillió szlovák maradt 1920-ban. Az már nevetséges is lehet egy-egy derűsebb elemzéskor, hogy Szlovákiában, a dús magyar Felvidéken elmagyarosított szlovákok éltek, abban az arányban, mint amennyi szlovák élt 1920 után a maradék Magyarországon! És – köztudott közfájdalom, hogy 1937-ben megszabott súlyú batyuval vetették, kergették át a felvidéki magyarokat, maradt a házuk, birtokuk, állományuk; nyomás, csónakokon át a Dunán az ősi magyar földről. A képlet ismerős, Székelyföldre és egyáltalán Erdélybe is felpénzzel, házakkal fogadták a bevándorló románokat… Ma is.


Az ünnepelt évfordulóhoz illik megemlítenem, hogy a béketárgyaláson az öt tagú bizottságban ott volt Ausztrália és Új-Zéland küldöttsége is. Miről volt fogalmuk? Elképzelhető. Krno könyvéből idézek búcsúzóul. „… Az egész világ közvéleményének színe előtt kötelezzük magunkat, hogy az áttelepítés (kikergetés – C. Z.) során oly módon járunk majd el, ami összhangban lesz azokkal az emberbaráti alapelvekkel, amelyek a becsületesség szigetévé tették Csehszlovákiát Közép-Európában.” – Eme szigeten ma sem írhatják le pl. a magyar személyneveket. Boldog ünnepeket!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés