A Balkán nem kebelezhet be

Bár tágas, szép és levegős, mégsem fértek be a hívek a vasárnap felavatott Gyöngyvirág utcai templomba. A templomszentelő szolgálatot ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke végezte.

2017. augusztus 29., 00:272017. augusztus 29., 00:27

Bár tágas, szép és levegős, mégsem fértek be a hívek a vasárnap felavatott Gyöngyvirág utcai templomba. A templomszentelő szolgálatot ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke végezte.

A templomszentelést keresztelővel kezdjük, hogy jelezzük, a templomot gyerekeinknek építjük – mondta szokatlanul meghatottan a püspök, hiszen a sors különös kegyelméből éppen Fanni nevű unokáját részesíthette a keresztség szentségében.
– A keresztség Isten szövetségének a pecsétje, és te, kedves Fanni, ha életed során nehéz pillanatokat élsz majd meg, nem kell félned, hiszen Lutherhez hasonlóan azt mondhatod: meg vagyok keresztelve, és Isten megtart téged – fogalmazott Kató Béla.

A püspök kifejtette: új kenyér ünnepén learatjuk azt a termést, amelyet az alapkőletétellel hat évvel ezelőtt vetett el a Gyöngyvirág utcai gyülekezet, amelyet éveken keresztül a hívek folyamatos imádsága öntözött, s ami mára beérett. Kató Béla azt kívánta, a templom négyes célnak feleljen meg.
– Legyen a templom nagykövetség, az égiek nagykövetsége, ahol nem az itteni, hanem a „kiküldő ország”, a szentek törvényei érvényesülnek. Legyen szülőotthon, az újjászületés helye, ahol akár idős korban is fel lehet fedezni az Istent. Legyen élelmiszerbolt, ahol fiatalt és időset egyaránt megerősítő lelki táplálékot adnak. És végül legyen az igazság palotája, ahol a betérő az Isten igazságában részesül – mondta a református püspök.

Bancea Gábor templomépítő lelkész úgy vélte: Isten hajléka először a szívekben épült fel, és az valósult meg utólag a gyakorlatban. Victor Opaschi vallásügyi államtitkár szerint a templomépítés a közösség életerejét és identitásához való ragaszkodását jelzi. Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztériuma vezetője levelében „templomépítő, téglákat rakó lelki közösségnek” nevezte a projekt létrehozóit.

Brendus Réka, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese úgy fogalmazott, bár a Székely Mikó Kollégium esetében csatát vesztett a református egyház (háborút nem), erejét a templomépítések bizonyítják, és ebben továbbra is biztosan számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására. Csige Sándor csíkszeredai vezető konzul Szent István rendelkezésének – minden tíz falu építsen egy templomot – modernkori folytatását látta a templomszentelésben.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere felhívta a figyelmet a templomablakra festett székely szimbólumokra, a napra és a holdra, és kijelentette, „nagyon büszke” a Gyöngyvirág utcai közösségre. „Aki a protestáns etikában nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni” – tette hozzá.

Zakariás Attila tervező-építész is szólt az egybegyűltekhez, Závodi Zsuzsanna veszprémi lelkész egy Vizsolyi Bibliát adott ajándékba. Üdvözölte a gyülekezetet Incze Zsolt szemerjai esperes, Szabó Lajos címzetes kanonok, szentszéki tanácsos, Domokos Ferenc egyházközségi és Dézsi Zoltán egyházkerületi gondnok. Úrvacsorai ágendát Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor mondott. A templomépítéshez szükséges mintegy 3 és fél millió lejt tíz évvel ezelőtt kezdték el gyűjteni. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés