Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa.
2019. október 07., 12:032019. október 07., 12:03
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján.
Az egykori ökölvívót először 2012-ben vették őrizetbe Kentuckyban, és átadták a kaliforniai hatóságoknak. Két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert bebizonyosodott, hogy Los Angelesben 1987 és 1989 között meggyilkolt három nőt. Mindhárom áldozatot összeverte és megfojtotta.
Little az évek során nem beszélt más gyilkosságokról, de - írják amerikai hírportálok - élete alkonyán megnyílt a texasi rendőrség egyik nyomozójának, James Hollandnak. A rendőr gyanította, hogy Little más bűntettekért is felelős. Tavaly május óta számtalan alkalommal beszélt az elítélttel, összesen 700 órán át hallgatta ki, és ez idő alatt az idős férfi 93 ember - jórészt nő - meggyilkolását ismerte be. Elmondása szerint 19 amerikai államban hajtotta végre a bűncselekményeket 1970 és 2005 között.
Samuel Little vallomásának köszönhetően az FBI eddig 50 megoldatlan ügyre derített fényt, és a többi bűntény felderítése érdekében - amíg él a tettes - James Holland vasárnap interjút adott a CBS televíziónak, és beszélt arról, hogyan tudta szóra bírni az elítéltet. Úgy tudta kicsikarni belőle a vallomást, hogy nem szállt vele vitába, egyetértett vele abban, hogy a férfi nem nemi erőszaktevő, hanem egyszerűen gyilkos. Holland szerint Samuel Little bámulatos, szinte fotografikus memóriájának köszönhetően pontos személyleírást tudott adni minden egyes nőről, akit meggyilkolt az elmúlt évtizedekben, és a legapróbb részletekre emlékezve adott leírást a bűntények helyszínéről is.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!