5,1 százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye az első három negyedévben

A román bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékkal csökkent az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken az országos statisztikai intézet gyorsjelentésében.

Székely Hírmondó

2020. november 13., 12:122020. november 13., 12:12

A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a csökkenés 4,6 százalék volt.

A GDP a harmadik negyedévben 5,6 százalékkal haladta meg a második negyedévit, ugyanakkor a tavalyi harmadik negyedévhez képest 6 százalékkal esett vissza.

Az első negyedévben még 2,4 százalékos növekedést jegyeztek a tavalyi év azonos időszakához mérten, a második negyedévben a GDP 10,3 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Január és március között a GDP stagnált a tavalyi negyedik negyedévhez mérten, a második negyedévben ugyanakkor 12,2 százalékos visszaesést jegyeztek az első három hónaphoz viszonyítva.

A statisztikai intézet megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány megnehezíti az adatok begyűjtését, ezért alternatív forrásokhoz is folyamodott. Közölte, hogy az esetleges pontatlanságokat később javítja.

A román kormány hivatalosan 3,8 százalékos gazdasági visszaesésre számít az idei évre, de a jövő héten várhatóan újabb költségvetés-kiigazítást fogad el, amelyben nem kizárt, hogy rontja ezt a várakozását.

A Nemzetközi Valutaalap az idén 5 százalékos román GDP-csökkenéssel számol, míg az Európai Bizottság a november elején közzétett őszi gazdasági prognózisában 5,2 százalékos csökkenést valószínűsített.

Cîţu: javultak a pénzügyi mutatók

Javultak a pénzügyi mutatók a harmadik negyedévben - jelentette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter.

A tárcavezető szerint a szeptemberi nettó átlagjövedelem 7,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és az infláció, amely továbbra is 2,1%, a legalacsonyabb 2017 óta.

Kifejtette: az ipari termelés ötödik hónapja folyamatosan emelkedik, és ez meglátszik a költségvetés növekvő bevételein is.

A harmadik negyedévi pontos adatokat a hét végére várják - közölte Florin Cîţu pénzügyminiszter.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés