35. alkalommal lobbantották lángra a forradalom fáklyáját

Vasárnap délben nyitották meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét megidéző, 35. ünnepi tárlatot a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.

Farkas Áron

2024. március 10., 20:212024. március 10., 20:21

A jelenlévőket Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte, kiemelve, hogy a forradalom és innováció témakörében meghirdetett tárlat nagy érdeklődésnek örvendett az alkotók körében, 39 háromszéki és barcasági képzőművész összesen 53 munkát küldött be. „Elsősorban nekik tartozunk nagy-nagy köszönettel, hogy a 35. alkalommal sorra kerülő tárlatra ilyen szép számban jelentkeztek” – fogalmazott, majd név szerint ismertette a kiállító művészeket.

Galéria

A tárlatot megnyitó Lénárt Tamás művészettörténész párhuzamot vont a szabadságharc során tapasztalt nemzeti átszellemülés és a művészi alkotás között. „Egyszerű és békés iparosok táborrá és gyárteleppé alakították Kézdivásárhelyt, és varázsütésre álltak elő ágyúöntőde, fegyver-, lőpor- és gyutacs-gyárak. Megkondultak az ágyúk és dörrentek a harangok, a nemzet pedig egységben harcolt a hon javáért. Ilyen emelkedett állapot a művészi alkotás is, ami alatt a forrongó gondolatok materializálódnak. A sűrített jelenlétben az egyén alárendelődik belső kényszerének, roppanásig feszül a cselekvő kéz és az örökmozgó fantázia, hogy végül rend teremjen” – fogalmazott.

Galéria

A kiállított munkák kapcsán elmondta, a technikai, mediális és stiláris sokszínűség mögött önálló alkotói stratégiák és szemléletmódok állnak, az alkotások kiemelt témái az összetartozás és az átalakulás. Hozzátette, a tárlat részét képezi néhai Vetró Bodoni Zsuzsa két, még ki nem állított pasztellképe is. „Örökség című munkája megpecsételve ad hitelességet a szabadságharc ügyének, ugyanakkor felelősségre is von a forradalom szellemiségének őrzésében” – hangsúlyozta.

A művészettörténész kifejtette, önvédelmi harcokat vívunk ma is, főként embernek való megmaradásunkért, ezért szükségünk van olyan szellemi tüzérekre, akik utat törnek a viaskodások közepettem és képesek folyamatosan megújulni. „A szabadságharc emlékezete lelkesítő és mozgósító erő, ugyanakkor folytonos önreflexióra és fejlődésre késztet. Köszönet a művészeknek, hogy már 35 éve újra és újra lángra lobbantják a forradalmi fáklyát, és tovább osztják fényét a múzeum kiállítóteremben. Őrizzük e lángot az ünnepre készülődve” – zárta gondolatait Lénárt Tamás.

Galéria

A tárlat április 4-ig látogatható, azt követően a Székely Katonanevelde épületébe való költözés miatt egy ideig zárva tart majd a múzeum – közölte Dimény Attila intézményvezető.

A rendezvényt Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás magyartanárok szavalata, illetve a Fórika Balázs karnagy vezette Cantus Kamarakórus által előadott kórusművek tették ünnepélyesebbé.

Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Dénes Botond

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés