Maze az első világbajnok

Az ausztriai Schladmingban a nők szuperóriás-műlesikló versenyével kezdődött meg az idei alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet a szlovén Tina Maze szerezte meg a svájci Lara Gut és az amerikai Julia Mancuso előtt. A verseny legemlékezetesebb és egyben legdrámaibb jelenete viszont az amerikai Lindsey Vonn hatalmas bukása és sérülése volt.

2013. február 05., 20:402013. február 05., 20:40

2013. február 06., 19:402013. február 06., 19:40

 

Az első versenynapon, kedden eredetileg délben 12 órakor kellett volna elindulnia az első versenyzőnek, ám ekkor a pálya felső részén nagyon sűrű köd volt, így a szervezőknek tolniuk kellett a rajt időpontját. A galibát okozó felhő ráadásul mozgott, idővel a pálya középső részét szállta meg. Végül három és fél órás várakozás után elindulhatott az első versenyző.

A versenyszám másik nagy esélyese, az amerikai Lindsey Vonn egy ugratót követően rosszul érkezett a hóra, kicsúszott a lába, s egy hatalmas szaltót mutatott be, ráadásul keresztülbukfencezett egy kapun is. A hátára érkezett, s így csúszott még jó néhány métert. Jól hallhatóan komoly fájdalmai voltak, nem is tudott felkelni, ismét jönnie kellett a helikopternek, s végül csak hordágyon tudták elvinni a pályáról az amerikait. 36 célba érő után megint a köd szólt közbe, ráadásul ekkor már délután öt óra felé járt az idő, azaz szürkülni is kezdett, így végül a versenybíróság a verseny végleges félbeszakítása mellett döntött, mivel azonban a mezőnynek már több mint fele a célba ért, így hivatalosan ez maradt a végeredmény, még úgy is, hogy huszonhárman – köztük két magyar, Miklós Edit és Berecz Anna – nem tudtak  elrajtolni.

Női szuper-G: 1. Tina Maze (szlovén) 1:35.39 perc, 2. Lara Gut (svájci) 1:35.77, 3. Julia Mancuso (amerikai) 1:35.91.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei