A Székelykeresztúri Egyesülés szombaton 3–1-re legyőzte a Barcarozsnyói Olimpic együttesét a labdarúgó 3. ligás selejtezőn, így óriási lépést tett a feljutás érdekében.
A labdarúgó 3. ligába való feljutásért játszott osztályozó első mérkőzésén a házigazda Alvinc 1–0-ra győzött Marosludas ellen, ezzel előnyből várja a visszavágót.
A magyar labdarúgó-válogatott a hajrában egyenlítve 1–1-es döntetlent ért el szombaton Izland ellen a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában, így közel került a nyolcaddöntőbe jutáshoz.
Harmadik alkalommal szervezi meg az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) az Europeadát, az őshonos európai kisebbségek labdarúgó-bajnokságát. A tornán ott van az RMDSZ huszonkét tagú erdélyi magyar válogatottja is.
Az olasz szakember pénteken délután írta alá szerződését a vásárhelyi klubbal, a két fél közötti megállapodás a következő idényre érvényes, és az eredmények függvényében meghosszabbítható.
Noha kódolnia kellett volna az adását határon túlra az M4 tévécsatornának, technikai okok miatt mégis látható volt Erdélyben a labdarúgó Eb szerdai magyar-osztrák mérkőzése. Mint kiderült, gyakornokok hibáztak.
Tizenhat év szünet után nyert ismét Hargita megyei bajnokságot a Székelykeresztúri Egyesülés labdarúgócsapata. Az együttes szombaton 18 órakor 3. ligás selejtezőt játszik, Brassó megye friss bajnokát, a Barcarozsnyói Olimpicet fogadja.
Hétvégén véget értek a pontvadászatok a Maros megyei labdarúgó 5. Liga első és második, illetve a 6. Liga első csoportjában. A hónap végéig megrendezik a Szuperkupát a négy csoport első helyezettjei között.
Mozgalmas sportesemény házigazdája volt múlt hétvégén a nyárádgálfalvi sportbázis, ahol nyolc csapat részvételével rendezték meg az öregfiúk hagyományos évi focitornájának nyárádmenti szakaszát.
Az utolsó előtti fordulót rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoport rangadóját Nagygalambfalva nyerte, így tartja egypontos előnyét a második Lövéte előtt. A B-ben tizenegy gól esett a Korondi Ifjúság–Parajdi SK találkozón.
Az MTVA kijárta az UEFA-nál, hogy határon túl is sugározhassa a labdarúgó Eb mérkőzéseit, ám mindhiába, mert a román és a szlovák fél megakadályozta, hogy az M4 élő közvetítéseit mi is nézhessük. Kobza Miklóst, az MTVA sajtófőnökét kérdeztük.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt 9 pont a listavezető Szépvízi MŰ csapatának előnye a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. A szépvízi együttes biztosan az első helyen végez, és a következő idényben a megyei bajnokságban, a 4. Ligában indulhat.
Budapesten vendégszerepelt a Jövő FC 2003-as korosztályú labdarúgócsapata. A gyergyószentmiklósi kisfocisok Rokaly Attila és Berecz Norbert edzők vezetésével léptek pályára a REAC Sportiskola SE által szervezett kupán.
Hetedik alkalommal rendezték meg Csíkszentkirályon az 5–8. osztályos diákok számára kiírt labdarúgó Székely-kupát.
Véget ért a tizedik alkalommal megrendezett Székelyudvarhelyért Kupa elnevezésű ifjúsági labdarúgótorna. A házigazda Székelyudvarhelyi FC minden éremből szerzett egyet.
A Székelykeresztúri Egyesülés nyerte a labdarúgó Románia-kupa Hargita megyei szakaszát. A megyei bajnok keresztúri együttes hosszabbítás és büntetőrúgások után győzte le a hazai pályán játszó, a Csík körzeti bajnokságban szereplő Szépvízi MŰ csapatát.
Gyerekzsivajtól lesznek hangosak a hétvégén az udvarhelyi és környéki sportpályák, ugyanis a Székelyudvarhelyi FC a polgármesteri hivatallal közösen tizedik alkalommal rendezi meg a Székelyudvarhelyért Kupa elnevezésű, gyerekeknek kiírt labdarúgó tornát.
Pénteken kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság, s ennél már csak egy jobb hírünk van: aki nálunk tippeli meg a mérkőzések eredményeit, s a ranglista élén végez, ajándékokban részesül a székelyudvarhelyi Sarki Adidas bolt felajánlásából.