Öregfiúk fociztak Nyárádgálfalván

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Mozgalmas sportesemény házigazdája volt múlt hétvégén a nyárádgálfalvi sportbázis, ahol nyolc csapat részvételével rendezték meg az öregfiúk hagyományos évi focitornájának nyárádmenti szakaszát.

Gligor Róbert László

2016. június 15., 12:012016. június 15., 12:01

2016. június 15., 12:402016. június 15., 12:40

Már tíz esztendeje tartanak évi három szakaszból álló focitornát a nyárádszeredai öregfiúk. Már a kezdetektől csatlakoztak hozzájuk magyarországiak is, és az első torna három csapatától indulva fokozatosan bővült a részvevők köre, amely a hétvégén érte el a csúcsot: nyolc csapat lépett gyepre. Ebből Császártöltés, Acsa és Bonyhád-Börzsöny Magyarországról érkezett, Nyárádszereda, Mezőcsávás, Szabéd, Ákosfalva és Marosújvár a hazai mezőnyt képviselte – tudtuk meg a torna egyik szervezőjétől, Csíki Sándortól, aki azt is elmondta, hogy augusztus 20-án Acsán lesz a folytatás, szeptemberben pedig Császártöltésen.

A csapatok két csoportban léptek pályára, párhuzamosan zajlottak az összecsapások egész nap, majd keresztmérkőzéseket vívtak. Az első helyezést a börzsönyiek szerezték meg, akik a döntőben felülmúlták a császártöltésieket, harmadik helyen pedig a tavalyi szabédi torna győztese, Nyárádszereda végzett. Őket követte Marosújvár, Mezőcsávás, Acsa, Ákosfalva és Szabéd.

Csobot Zoltán, a börzsönyiek vezetője elégedetten nyilatkozott a nap végén, szerinte is színvonalas volt a torna, a döntőbe pedig a két legjobb került, és az általa irányított fiatalos csapat méltán diadalmaskodott. A börzsönyiek harmadik alkalommal vettek részt az erdélyi tornán, nagyon jól érzik magukat Erdélyben, már szinte hazajárnak, és remélik, lesz folytatás.

A torna gólkirálya Máté Balázs (Börzsöny) lett, a legjobb játékos Angeli László, a legjobb kapus Várszegi Csaba (utóbbi kettő Császártöltésről). A torna legidősebb játékosa az ákosfalvi Vajda Zsolt volt, aki a hatvanon túl is remekül érzi magát, hetente négyszer tart edzést a gyerekeknek és kétszer focizik.

Angeli László gyermekkorában a Ferencvárosnál játszott, de 17 éves korában a tanulás mellett döntött. Ma a budapesti Központi Nyomozóhatóság ügyésze, és 2009 óta a magyar futballt is érintő európai bundabotrány magyarországi szálainak felgöngyölítésén dolgozik. Úgy véli, ők csak a figyelmet tudják felhívni, a megoldásnak a labdarúgó-társadalom részéről kellene érkeznie. Mindemellett mai napig marad ideje focizni a most 42 éves ügyésznek. Szülőfaluja, Császártöltés mellett lakhelyén, munkahelyén és az egykori gimnáziumában szerveződött csapatokban is játszik, mert úgy érzi, 40 év fölött már kötelező focizni, azaz a mozgásra időt fordítani. Van 70 éves focistársa is, és olyanokkal is játszik, akik már 45 éve együtt rúgják a labdát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei