Büntetőkkel maradt alul Székelyföld

Izgalmas, helyzetekben gazdag mérkőzésen Székelyföld válogatottja büntetőkkel kapott ki Kárpátaljától a labdarúgó Magyar Örökség Kupa bronzmérkőzésén.

Felnőtt csapat nélkül marad a Jövő

Nem lesz felnőtt csapata a gyergyószentmiklósi labdarúgásnak a 2016–2017-es idényben. A nevezési határidő lejárt, és biztossá vált, amit már a tavasszal sejteni lehetett.

2016. augusztus 02., kedd

Nemzetközi focitorna kezdődött Csíkszeredában

Csíkszeredai edzőtáborozáson vesz részt a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) két korosztályos csapata. Csíkszeredai tartózkodásuk alatt a vendégek meccseket játszanak a helybéliekkel és további két együttessel.

Nemzetközi focitorna kezdődött Csíkszeredában
2016. augusztus 01., hétfő

Hiába egyenlített, ismét kikapott az ASA

Egymás utáni második idegenbeli mérkőzésén ismét hátrányból állt fel a Marosvásárhelyi ASA, de végül ezúttal is alulmaradt: a labdarúgó 1. Liga 2. fordulójában a CS U Craiova végig fölényben játszva győzte le.

Hiába egyenlített, ismét kikapott az ASA
Hiába egyenlített, ismét kikapott az ASA
2016. augusztus 01., hétfő

Hiába egyenlített, ismét kikapott az ASA

2016. augusztus 01., hétfő

Erős ellenféltől kapott ki Székelyföld

Délvidék elleni első mérkőzésén vereséget szenvedett Székelyföld labdarúgó válogatottja, hétfőn délután a Magyar Örökség Kupa elődöntőjében 3–1-re kapott ki.

Erős ellenféltől kapott ki Székelyföld
Erős ellenféltől kapott ki Székelyföld
2016. augusztus 01., hétfő

Erős ellenféltől kapott ki Székelyföld

2016. július 31., vasárnap

Jól sikerült a főpróba a Sepsi OSK számára

Hazai közönsége előtt mutatkozott be szombaton délelőtt a másodosztály küzdelmeire készülő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A csapatbemutatóval egybekötött mérkőzésen a piros-fehérek az FK Csíkszereda együttesét fogadták és győzték le háromgólos különbséggel.

Jól sikerült a főpróba a Sepsi OSK számára
2016. július 31., vasárnap

Ismét idegenben játszanak

A Medgyesi Gaz Metan vendégeként elszenvedett 2–1-es vereséget követően újra idegenben lép pályára a bajnokságot mínusz 6 ponttal kezdő, megfiatalított Marosvásárhelyi ASA.

Ismét idegenben játszanak
Ismét idegenben játszanak
2016. július 31., vasárnap

Ismét idegenben játszanak

2016. július 30., szombat

Rajt a Magyar Örökség Kupán

Először szerveznek olyan labdarúgótornát, amelyen egyszerre szerepel Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld válogatottja. Az első Magyar Örökség Kupa hétfő délután kezdődik a magyarországi Szarvason.

Rajt a Magyar Örökség Kupán
Rajt a Magyar Örökség Kupán
2016. július 30., szombat

Rajt a Magyar Örökség Kupán

2016. július 28., csütörtök

Hodgyai László a Kolozsvári CFR-nél

Két új labdarúgó érkezését jelentette be a Kolozsvári CFR szerdán este: az 1. ligás klub szerződést kötött a csíkszeredai Hodgyai Lászlóval és a pitești-i származású Alexandru Neaguval.

Hodgyai László a Kolozsvári CFR-nél
Hodgyai László a Kolozsvári CFR-nél
2016. július 28., csütörtök

Hodgyai László a Kolozsvári CFR-nél

2016. július 27., szerda

Készül a második ligás megmérettetésre a Sepsi OSK

Ismertették a második ligába bejutott Sepsi OSK csapat tagjainak névsorát szerdán, Sepsiszentgyörgyön. A csapatba tizenegy új játékost szerződtettek le, ugyanakkor tízen a korábbi években is a Sepsi OSK színeiben játszottak.

Készül a második ligás megmérettetésre a Sepsi OSK
2016. július 27., szerda

Elkezdték az edzéseket az ASA-s lányok

Megtartotta gyülekezőjét hétfőn a Marosvásárhelyi ASA női labdarúgó csapata, és elkezdte a felkészülést a szeptember elején kezdődő idényre.

Elkezdték az edzéseket az ASA-s lányok
Dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász: fontos, hogy az egész nőt lássuk
Megnyitás

Dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász: fontos, hogy az egész nőt lássuk

Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.

2016. július 27., szerda

Világeseményen játszhattak az FK Csíkszereda fiataljai

Nyolcvan ország több mint ezerhétszáz csapata vett részt a világhírű svédországi Gothia Kupán az elmúlt héten. Az FK Csíkszereda 2005-ös korosztályú csapata is jelen volt az eseményen, egyedüliként képviselve Romániát.

Világeseményen játszhattak az FK Csíkszereda fiataljai
2016. július 26., kedd

Kovács Dániel a Puskás Akadémiánál

Nem volt eseménymentes a székelyudvarhelyi Kovács Dániel nyara, hiszen miután a magyar U16-os labdarúgó-válogatottal Japánban szerepelt egy ifjúsági tornán, pályafutását a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosaként folytatja.

Kovács Dániel a Puskás Akadémiánál
2016. július 25., hétfő

Dobogón végeztek a gyergyói kisfocisok

Nem vallottak szégyent a gyergyói kisfocisok a maroshévízi napok alkalmával szervezett utánpótláskupán, sőt mind a 2003-as, mind pedig a 2005-ös korosztályú labdarúgók dobogón zárták a tornát.

Dobogón végeztek a gyergyói kisfocisok
Dobogón végeztek a gyergyói kisfocisok
2016. július 25., hétfő

Dobogón végeztek a gyergyói kisfocisok

2016. július 25., hétfő

Marosvásárhelyi siker a 3. TuFin

Erdélyi győzelemmel ért véget a harmadik alkalommal megrendezett magyar egyetemi csapatok számára kiírt Tusványosi Finálé (TuFi). A szuperdöntőnek is nevezett bajnokságra ezúttal is hat csapat kapott meghívást.

Marosvásárhelyi siker a 3. TuFin
Marosvásárhelyi siker a 3. TuFin
2016. július 25., hétfő

Marosvásárhelyi siker a 3. TuFin

2016. július 24., vasárnap

Háromszéki győzelem az FK Csíkszereda otthonában

Noha még nem tudni, hogy melyik csoportba kap besorolást, és mikor kezdődik a román 3. ligás labdarúgó-bajnokság, az FK Csíkszereda a csíki szakvezetés által eltervezett program szerint végzi a nyári alapozást.

Háromszéki győzelem az FK Csíkszereda otthonában
2016. július 24., vasárnap

Axente góljával nyert a Gaz Metan az ASA ellen

Vereséggel kezdte a bajnokságot az átalakult Marosvásárhelyi ASA: a labdarúgó 1. Liga nyitófordulójának szombati játéknapján 2–1-re kikapott az újonc Medgyesi Gaz Metan otthonában.

Axente góljával nyert a Gaz Metan az ASA ellen
2016. július 21., csütörtök

Fociünnep Gyergyószentmiklóson

Már hagyomány, hogy rendszeresen megszervezik a sportág nyári ünnepét a gyergyószentmiklósi focicsapatnál. Itt a város labdarúgó-együttesének jelenlegi, veterán és persze az utánpótlás-labdarúgói is pályára lépnek a jó hangulatú mérkőzéseken.

Fociünnep Gyergyószentmiklóson
Fociünnep Gyergyószentmiklóson
2016. július 21., csütörtök

Fociünnep Gyergyószentmiklóson

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye