Rajt a Magyar Örökség Kupán

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Először szerveznek olyan labdarúgótornát, amelyen egyszerre szerepel Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld válogatottja. A ConIFA következő világeseményére való kvalifikációt is jelentő első Magyar Örökség Kupa hétfő délután kezdődik a magyarországi Szarvason.

Zátyi Tibor

2016. július 30., 19:292016. július 30., 19:29

2016. július 30., 19:452016. július 30., 19:45

A Békés megyei település Erzsébet-ligeti sporttelepén rendezendő torna elődöntőit hétfőn rendezik (romániai idő szerint 16 órás és 18.30-as kezdési időpontokkal). Kedden, augusztus 2-án szabadnap lesz, szerdán délután 4 órakor rendezik a harmadik helyért kiírt találkozót, míg 18.30-kor kezdődik a döntő. A mérkőzéseken nem lesz hosszabbítás, döntetlen esetén büntetőkkel döntik el a győztes kilétét. A torna végén a csapatok kupát és érmeket kapnak, továbbá díjazni fogják minden válogatott legjobb játékosát.

Hivatalos ConIFA-rendezvény és egyben kvalifikációs torna is, azaz a győztes kijut a következő ConIFA Európa- vagy világbajnokságra (várhatóan 2018-ban). Az első Magyar Örökség Kupát a Szarvasi Önkormányzat és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával rendezik.

„Igyekeztünk a lehető legjobb csapatot összeállítani a tornára. Végül Sepsiszentgyörgyről nem csatlakoztak hozzánk, viszont Csíkszeredából négyen is ott lesznek a keretben. Most erősebbek leszünk, mint amilyen csapattal részt vettünk a világbajnokságon. Kijárna a siker a válogatottnak, mindenképpen csak az lehet a célunk, hogy megnyerjük a tornát. Szerintem Felvidék együttese lesz a legerősebb ellenfél. De ha tornát akarsz nyerni, mindegyik meccsen győztesen kell elhagyni a pályát” – mondta megkeresésünkre Jakab Zoltán, Székelyföld válogatottjának szövetségi kapitánya.

A székelyek számára Felvidék csapata mumusnak számít, hiszen eddig kétszer találkoztak egymással, és mindkétszer Felvidék nyert. A tavalyi, Debrecenben rendezett ConIFA Európa-bajnokságon emberhátrányban szerzett két góllal győzött 3–1-re, azelőtt pedig a Dunaszerdahelyen játszott találkozó ért véget 1–0-s felvidéki sikerrel. Kárpátalja első hivatalos mérkőzését Székelyföld ellen játszotta, 2014 augusztusában Székelyudvarhelyen a házigazda 5–0-ra nyert. Délvidéknek is van már hivatalos mérkőzése, a csapat 2015 júniusában alakult meg: az együttes Kelebián játszotta története első mérkőzését (a Kelebia KNSK ellen 2–1), ezt pedig újabb két győzelem követte, előbb a szerbiai horvátok ellen (3–0), majd Felvidék válogatottjával szemben is győztesen hagyta el a pályát a délvidéki együttes (2–1).

A székely válogatott vasárnap reggel utazik el Szarvasra, este sorsolják ki az elődöntők párosításait.

Székelyföld válogatottjának kerete: kapusok – Klein László (Székelykeresztúr) és Szakáli Botond (Malomfalva); mezőnyjátékosok – Ilyés Róbert, Bajkó Barna, Lőrincz József és Csűrös Attila (mind Csíkszereda), Szőcs László, Szőcs Loránd, Rózsa Árpád és Demény Norbert (mind Székelyudvarhely), Csíki Dénes (Nagygalambfalva), Silion Petru (Szováta), Gazda József és Cășineanu Adrian (Kézdivásárhely), Mánya Szabolcs (Maksa), Vékás Barna (Székelykeresztúr). Szövetségi kapitány: Jakab Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei