Fotó: Boda L. Gergely
Napi két edzéssel Marosvásárhelyen készül az ASA női labdarúgó csapata, és vasárnap lejátssza első barátságos mérkőzését idegenben az élvonalbeli Borgóprundi Heniu pályáján.
2016. augusztus 24., 14:452016. augusztus 24., 14:45
2016. augusztus 24., 14:572016. augusztus 24., 14:57
A szeptember 10-i hétvégén kezdődő új bajnoki idényben tavalyhoz képest kettővel több csapat vesz részt, a Temesvári CFR és az ISK Târgovişte, így több mérkőzést rendeznek majd a pontvadászat alapszakaszában. Az előző szezonban ismét második helyezett marosvásárhelyi együttes az első két fordulóban hazai pályán játszik, először a tavalyi negyedik Székelyudvarhelyi Vasas Femina, majd az újonc ISK Târgovişte ellen. Első kiszállásán Craiován vendégszerepel az ASA, majd a 4. fordulóban otthon játssza a bajnokság első rangadóját a címvédő Kolozsvári Olimpiával. Az odavágók november 13-án fejeződnek be, a 9. fordulóban az ASA a Nagybányai Independenţa vendége lesz.
Nem tartják meg a Szuperkupa-mérkőzést
Székes Károlytól, a marosvásárhelyi csapat vezetőedzőjétől megtudtuk, a Román Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy a román felnőtt válogatott felkészülése és Európa-bajnoki selejtező mérkőzései, valamint a Bajnokok Ligájában induló Kolozsvári Olimpia sűrű programja miatt idén nem rendezik meg az idénynyitó Szuperkupát, amelyet a következő hétvégén, szeptember 3-án kellett volna játsszon a Románia-kupagyőztes ASA és a bajnoki címvédő Olimpia.
Zajlik a felkészülés
Naponta két edzést tartanak Marosvásárhelyen az ASA-s lányok, és vasárnap lejátsszák első barátságos mérkőzésüket idegenben az élvonalbeli Borgóprundi Heniu pályáján. Ezt követően újabb felkészülési találkozókat terveznek, illetve lehetőség szerint a nyitóforduló utáni kéthetes szünetben (a válogatott selejtező mérkőzése miatt) Magyarországra utaznának, ahol újabb edzőmeccseket játszanának. A csapat keretéhez a korábban bejelentett igazolásokon kívül még egy játékos csatlakozott, a 20 éves Balázs Csilla a Székelyudvarhelyi Vasas Feminától érkezett, és továbbra is kapust keresnek, hiszen ezen a poszton csak a fiatal Drăguş Kinga bevethető.
Csapatot indítanak a serdülőknél
Székes Károly közölte, a következő idényben az ASA csapatot indít a 15 éven aluliak (2002-ben születettek és kisebbek) bajnokságában, amelyben többnapos tornákat szerveznek. Korábban szó volt róla, hogy a marosvásárhelyi klub benevez a másodosztályba (1. Liga), azonban hosszú gondolkodás után lemondtak róla, mivel kevesen vannak, és az utánpótlás-nevelő csapatnak számító Marosvásárhelyi Ladies – amelytől többen átkerültek az ASA-hoz, így kevés játékos maradt – amúgy is érdekelt a bajnokságban.
szóljon hozzá!