Fotó: Gligor Róbert László
Még nem zárult le a bajnoki cím kérdése a Maros megyei 6. liga I. csoportjában, ahol a hétvégi fordulóban Somosd nyerhető mérkőzést veszített el Nyárádgálfalván, míg Harasztkerék Csíkfalvát „tömte ki”, így a két csapat közötti különbség két pontra zsugorodott.
2015. május 05., 12:262015. május 05., 12:26
2015. május 05., 13:082015. május 05., 13:08
Aligha volt olyan személy a népes közönségben, aki a nyárádgálfalviak győzelmére fogadott volna, Somosd abszolút esélyesként lépett pályára idegenben. Az első játékrészben a hazaiak ritkán jutottak az ellenfél kapuja elé, míg a vendégek hosszú indításokkal próbáltak egy-egy játékost helyzetbe juttatni, és szinte teljesen ők uralták a mérkőzést, amelynek elején az egyedül maradt Henter elől csípte el a labdát a hazai kapus, majd sarokrúgásból a lécet találta el. Cășvean rúgása elkerülte a kaput, Szőcs K. próbálkozásánál ismét helyén állt a hálóőr.
A 27. percben Szőcs K. meglépett védőitől a középpályán, de csak az oldalhálót találta el, majd ugyancsak ő fejelte kapu mellé Henter beadását. A védőktől Cășvean ugorhatott ki, de csak a kapufát találta el, és Jánosi Zs. 40 méterről eldurrantott szabadrúgása is a lécről pattant vissza.
A hazaiak játékából nem sokra futotta: Keresztesi beadását Cseke elcsípte Csíki elől, majd Keresztesi bukott el a büntetőterületen, de a játékvezető sípja néma maradt. Szünet előtt azonban váratlan hazai találat született: Józsa a tizenhatos széléről a hosszú sarokba irányította a labdát (1–0).
Pihenő után a gálfalviak továbbra is a középpályán próbáltak építkezni, míg a somosdiak rámenősebben kezdtek játszani, ám Szőcs próbálkozása elkerülte a kaput. A vendégek támadójátéka nem tudta feltörni a hazai védelmet, így a gálfalviak is kacsingatni kezdtek Cseke kapuja felé. A 80. percben Keresztesi maradt egyedül, de nem tudott betalálni, a következő percben ugyanő maradt Csekével szemben, és másodjára sikerült is megzörgetnie a hálót a hazaiak nagy örömére (2–0).
A hosszabbításban a somosdiak voltak veszélyesek, de a hazai kapus először kivédte, majd a léc alól kitolta Jánosi A. lövéseit. Kétgólos hazai győzelem lett a vége, aminek nem csak a nyárádgálfalviak örültek, hanem az éllovast üldöző Harasztkerék is.
Maros megyei labdarúgó 6. liga, I. csoport, 21. forduló:
Nyárádgálfalvi Törekvés–Somosdi Csillag 2–0 (1–0)
Vezették: Mircea Iftimie, Somodi Alex, Viorel Vega
Gólok: Józsa (45.), Keresztesi (81.)
Sárga lapok: Nagy, Csíki, Márkus, Rașcu, Szilágyi, illetve Cseke, Szőcs P., Jánosi Zs.
Nyárádgálfalva: Fazakas L., Nagy, Csíki, Márkus, Fazakas Sz., Magó, Bartha (Császár 46.), Szövérfi, Józsa (Szilágyi 65.), Rașcu (Szőcs 54. ), Keresztesi (Takács 86.)
Somosd: Cseke, Szőcs P., Vónya, Henter, Nagy, Bodó, Jánosi Zs., Benedekfi, Cășvean, Jánosi A., Szőcs K.
szóljon hozzá!