Két, eddig még pontot nem szerző együttes csapott össze péntek délután Bákóban. A helyi Aerostar három, míg a Székelyudvarhelyi FC két vereséget számlált a labdarúgó 3. Liga eddigi fordulóiban.
2016. szeptember 23., 19:292016. szeptember 23., 19:29
2016. szeptember 23., 20:042016. szeptember 23., 20:04
Az Aerostar keretét nagyon fiatal játékosok alkották, főleg 21–22 éves labdarúgókat neveztek a kezdő tizenegybe. Jó minőségű pályán csapott össze a két együttes, az első perceket pedig a hazaiak uralták, nyomásuk a tizedik percben góllá is érett: a kiugratott csatár nem csak a védőket, hanem Tamás Előd kapust is kicselezve az üres kapuba lőtt. Pár perccel később közel volt az egyenlítéshez az SZFC, Bálint Rajmond szabadrúgását követően óriási bravúrral mentett szögletre a házigazda kapusa. A pontrúgás azonban rosszul sült el, az Aerostar labdát szerzett, ellentámadásba lendült és kettőre növelte előnyét. Rögtön jött az SZFC válasza, a 18. percben Kicsi beadását követően Nagy Norbert fejelt a rosszul kijövő kapus fölött a hálóba – ez volt az udvarhelyi együttes első gólja az idei bajnokságban. Feljavult az SZFC játéka a gólt követően, ám a lövéseket rendre blokkolták, Bálint Rajmond és Dán Szabolcs pedig nem találta el a kaput. A játékrész végére visszavette a kezdeményezést a házigazda, ám több, kaput eltaláló lövést nem lehetett feljegyezni a szünetig.
Nagyon rosszul folytatódott a második félidő az SZFC számára, a kezdést követően Tamás Előd egy távoli lövést nem tudott hárítani, így a kapuban kötött ki a labda. Magabiztos előnye tudatában sem állt le az Aerostar, az SZFC tehetetlen volt a támadásaikkal szemben, előbb a felsőléc, majd a jobboldali kapufa mentette meg a nagyon beszorult csapatot. A 61. percben egy szögletet követően fejjel is betalált az Aerostar, majd nem sokkal később végkép eldőlt a mérkőzés, Kicsi Zoltán kapta meg a második sárgalapját, így idő előtt mehetett tusolni. A bákói csapat nem állt le, a 86. percben egy újabb kapushibának köszönhetően beállította az 5–1-es végeredményt.
Az SZFC legközelebb jövő szombaton lép pályára, 15 órától a Galac megyei CS Sporting Liești csapatát fogadja.
Labdarúgó 3. Liga, 4. forduló:
Bákói Aerostar–Székelyudvarhelyi FC 5–1 (2–1).
Gólszerzők: Hurdubei (14.), Tudorache (16.), Chirilă (46.), Ardei (61.), Scânteie (86.), illetve Nagy Norbert (18.). Kiállítva: Kicsi Zoltán (70., SZFC).
Az SZFC kezdője: Tamás Előd – Szőllősi Márton, Alexandre Sambu-Niati (46., Bálint Róbert), Demény Norbert, Kicsi Zoltán, Péter Mózes, Yaya Diaby (76., Fodor Tamás), Bálint Rajmond (80., Balázsi Csaba), Pál Örs, Dán Szabolcs, Nagy Norbert.
szóljon hozzá!