Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi FCM megszerezte azt a három bajnoki pontot, amely létfontosságú volt ahhoz, hogy a csapat felszabaduljon a lélektani nyomás alól. Nem volt könnyű, keményen megküzdött érte, s kissé a szerencse is mellé szegődött.
2010. szeptember 12., 20:322010. szeptember 12., 20:32
2010. szeptember 13., 17:172010. szeptember 13., 17:17
Fotó: Boda L. Gergely
A találkozó legnagyobb részében a medgyesiek játszottak mezőnyfölényben, azonban amolyan igazán nagy helyzetet nem tudtak összehozni. A FCM újjáalakított védelme jól zárta a szögeket, s amikor kellett, akkor Şteţca lépett közbe. A vendégek megpróbáltak a 30–40 méterre megépített szabadrúgásokból gólhelyzetet összehozni, s ezek mindannyiszor veszélyesnek tűntek, de a védők hárítani tudtak. Amikor pedig mégis lövőhelyzethez jutottak a vendégek, akkor vagy nem találták el a kaput, vagy a FCM kapusán nem tudtak túljutni.
Túloldalt a marosvásárhelyiek mindössze az első félidő utolsó negyedórájában, a gól után játszottak fölényben. Igaz, a valóban nagy lehetőségek Pleşca kapujának előterében alakultak ki, háromszor is Didi előtt, a brazil csatár azonban nem tudta megtörni ezen a találkozón sem a jeget.
„A játékosaim nagyon akartak, s ez meglátszott az időnként tetten érhető görcsösségben is” – mondta Ioan Ovidiu Sabău a mérkőzést követően, amit érvényesnek érzett Didire is. „Ha sikerül végre egy gólt rúgnia, akkor megszabadulhat a lélektani tehertől, s nagyon fontos játékosa lehet ennek a csapatnak.”
A győztes gól esetében egyértelműen szerencséről beszélhetünk, hiszen Fl. Dan beívelésnek szánta a labdát, amely megpattanva jutott a vendégek hálójába, ám a Gaz Metan edzője, Cristian Pustai nem keresett kifogásokat a kudarcra. „Talán szerencsével lőtte a gólt a marosvásárhelyi csapat, de vereséget azért szenvedtünk, mert a játékosaim nem tudtak kellőképpen összpontosítani a kulcsmomentumokban” – mondta.
Az utolsó 5–10 percben a FCM játékosai már foggal-körömmel, sárga lapok garmadájának árán védelmezték a minimális előnyüket, ugyanakkor lehetett volna 2–0 is, ha ugyanaz a Didi nem hagyja ki egyesegyedül Pleşcával szemben.
Sabău amúgy csodálatát fejezte ki a marosvásárhelyi közönség iránt. „Ez, ami itt a lelátókon van, Romániában nem normális jelenség. Gyerekek, nők gond nélkül jöhetnek a mérkőzésre, mert ilyen kulturált közönséget még sehol sem láttam az országban. Minden csodálatom a marosvásárhelyieké” – tartotta szükségesnek elmondani a sajtótájékoztatón.
FCM Marosvásárhely – Gaz Metan Medgyes 1–0 (1–0)
Vezették: Florin Marcu (Nagyvárad) – Ionel Popa (Paşcani), Marian Gaşpar (Temesvár).
FCM: Şteţca – Popete, Bălău, C. Munteanu, D. Matei, Biţiş (64. D. Roman), Stângă, Onicaş, Didi, Fl. Dan (70. Vasilache), Vancea (76. Stere).
Gaz Metan: Pleşca – Trtovac, Lazăr, Akaki (74. Liţu), Marovics, A. Munteanu (60. Miclea), Hoban, Todea, Pârvulescu, Eric (90+1. Bozeşan), Silvăşan.
Gól: Fl. Dan (57.).
Sárga lapok: Vasilache (85.), Stere (88.), C. Munteanu (89.), D. Matei (90.), illetve Eric (22.), Trtovac (31.), Marovics (86.).
Piros lap: Pârvulescu (85.).
szóljon hozzá!