Jubilál a marosvásárhelyi gyerekfoci-torna

Tizedik alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen augusztus 28. és szeptember 9. között az ország egyik legrangosabb, gyerekeknek kiírt tornáját, az E.On Kinder Kupát.

Horváth Bálint Ottó

2016. augusztus 27., 14:322016. augusztus 27., 14:32

2016. augusztus 27., 15:422016. augusztus 27., 15:42

Két szakaszban zajlik a megmérettetés: vasárnaptól csütörtökig a 2003-ban, 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben, szeptember 5. és 9. között a 2002-ben, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban született gyerekek játszanak.

Ugyanakkor újításnak számít, hogy az E.On Kinder Kupán szeptember 3-án és 4-én 17 és 21 óra között Marosvásárhelyen a Színház téren egy felfújható pályán hat csapat részvételével utcai bemutató tornát szerveznek.

Az E.On Kinder Kupa mérkőzéseit Marosvásárhelyen a Sziget utcai sportközpontban és a víkendtelepi sportbázison, valamint Marosszentgyörgyön az Apollo és a Kinder sportbázisok pályáin rendezik. Az idén jubiláló tornán több mint ezer gyerek vesz részt száz csapat színeiben az ország húsz (Konstanca, Máramaros, Dolj, Bihar, Galac, Brassó, Kolozs, Hargita, Vaslui, Iaşi, Temes, Fehér, Beszterce-Naszód, Bákó, Szeben, Neamţ, Vrancea, Gorj, Argeş és Maros) megyéjéből és Bukarestből, illetve Csehországból. A megmérettetés lejártával 48 trófeát és egyéb díjakat osztanak ki a győztes csapatoknak és a legjobb játékosoknak.

A tornával kapcsolatos információkat pénteken sajtótájékoztatón ismertették, amelyen jelen volt Claudiu Maior, Marosvásárhely polgármesterének személyi tanácsadója, George Precup, az E.On Gaz Románia ügyvezető igazgatója, Pop Lupu Coriolan, a szervező Marosszentgyörgyi Kinder alelnöke és Mărgărit Amza, a Sportlife cég menedzsere. Pop Lupu Coriolan örömét fejezte ki, hogy elérkeztek a torna tizedik kiadásához: „Évről évre egyre színvonalasabbá válik a megmérettetés, és a résztvevő együttesek már érdeklődnek a következő kiírás iránt. Bízom benne, hogy a mi csapataink jól teljesítenek, és a jövőben hallunk még ezekről a játékosokról”. George Precup a torna sikerességéről és a gyerekek sportolásának fontosságáról beszélt, míg Claudiu Maior hangsúlyozta, a Marosvásárhelyre érkező gyerkőcök jelenthetik a hazai futball jövőjét, és reméli, hogy az évek múltával minél magasabb szintre érnek.

Az E.On Kinder Kupa eddigi kilenc kiírásában nagyjából 750 belföldi és külföldi csapat képviseltette magát, illetve tízezer gyerek küzdött a trófeákért és a legjobb helyezésekért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei