Idegenben ünnepelt Somosd

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Egyetlen pontra volt szüksége Somosdnak, hogy az utolsó forduló előtt bebiztosítsa a bajnoki címet a Maros megyei 6. liga 1. csoportjában, de ezt a rivális Harasztkerék pályáján kellett megszereznie.

Gligor Róbert László

2015. június 02., 14:042015. június 02., 14:04

2015. június 02., 14:492015. június 02., 14:49

Több százan voltak kíváncsiak a hetek óta egymást üldöző két nyárádmenti csapat sorsdöntő vasárnapi összecsapására, amelynek első perceit az óvatos próbálkozások jellemezték. A 10. percben a vendégeknek sikerült veszélyes helyzetet kidolgozniuk, de Szőcs K. közelről a kapu fölé lőtte a labdát. Nem sokkal később azonban Somosd szurkolóinak nagy örömére előnyhöz jutottak kedvenceik: a hazai kapus hibázott a kirúgásnál, Jánosi A. elcsípte a labdát és 20 méterről a hálóba emelte (0–1).

A hazaiak Dobrican, a vendégek Henter A. lövésével próbálkoztak, majd a vendégek kapujánál alakult ki óriási helyzet: Șerban szabadrúgását Cseke kitolta a kapufa tövéből, a duplázásnál pedig hiába landolt a labda a hálóban, a játékvezető leshelyzet miatt érvénytelenítette. Kitámadtak a somosdiak, Jánosi Zs. sarokrúgását Nagy a kapu mellé fejelte, az egyedül maradt Cășvean is fölé lőtt, majd Jánosi A. próbálkozásánál Trinnes hárított, míg a másik kapu előtt Cseke csípte el Dobrican próbálkozását.

Szünet után a vendégek folytatták a támadásokat, de Bodó szabadrúgása a léc fölött szállt el, Trinnes elkapta Jánosi Zs. és Jánosi A. lövését is, az egyedül maradt Szőcs K. pedig hibázott. A hazaiak is felébredtek, így a hangulat és a játék is felforrósodott: Șerban lövését Cseke elfogta, de a következő helyzetben már sikerült Șerbannak kilőnie a hosszú sarkot (1–1). A vendégek sem hagyták annyiban a játékot, de Jánosi Zs. szabadrúgásánal Trinnes a helyén volt, míg Henter A. beadásánál Szőcs K. a kapu mellé csúsztatta a labdát.

A harasztkerekiek mindent bevetettek a győzelem megszerzéséért, de ehhez az ötperces hosszabbítás sem volt elegendő: Csala kapu mellé küldte a labdát, majd az utolsó sípszó előtt a hazaik ugyan betaláltak, de a játékvezető ezt érvénytelenítette les miatt, és a partjelző szerint előzőleg a labda elhagyta a játékteret. Ez felbőszítette a hazaiakat, s míg a vendégcsapat a bajnoki címet kezdte ünnepelni a szurkolóival, addig Harasztkerék egyik játékosa bántalmazta a játékvezetőt, és szinte egy fél órára volt szükség, hogy az öltözőknél is lecsituljon a feszült hangulat.

Labdarúgó 6. liga, I. csoport, 25. forduló:
Harasztkeréki Farel–Somosdi Csillag 1–1 (0–1)
Vezették
: Holom Felix, Gașpar Vlăduț, Ichim Adrian
Gólok: Șerban (70.), illetve Jánosi A. (11.)
Sárga lapok: Șerban, illetve Henter A., Jánosi Zs., Jánosi A.
Harasztkerék: Trinnes, Jenei (Danguly 46.), Józsa, Bodó, Dobrican (Miklós 89.), Berecki, Havadtői , Csala, Șerban, Keszeg, Imre
Somosd: Cseke, Szőcs P., Vónya, Henter A., Nagy (Henter Cs. 81.), Bodó, Jánosi Zs., Benedekfi (Molnár 72.), Cășvean, Jánosi A., Szőcs K.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei