Fotó: Veres Nándor
Hétgólos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda 3. ligás alakulata Szászrégenben pénteken: a felkészülési találkozón a csíki csapat 7–0-ára kikapott.
2016. augusztus 16., 09:522016. augusztus 16., 09:52
2016. augusztus 16., 10:162016. augusztus 16., 10:16
Lengyel Roland vezetőedző alakulatának ez volt a negyedik barátságos mérkőzése a nyáron, eddig minden mérkőzésen vereséget szenvedtek, sőt még gólt sem sikerült rúgniuk. „A pénteki találkozón az első játékrészben nem volt gond, egyenrangú ellenfelei voltunk a régenieknek. Félidőben tíz cserét hajtottam végre a csapatomban, az új csapattal viszont már nem tudtunk ellenállást tanúsítani” – nyilatkozta a Székelyhon.ro megkeresésére Lengyel Roland, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Mint kifejtette, az elmúlt időszak a kísérletezésekről szólt, ettől a héttől viszont ráfordultak az őszi rajtra való felkészülésre, a hátralevő találkozókon pedig már azzal a csapattal áll ki az aktuális ellenfelek ellen, amellyel az augusztus 24-ei kuparajtot képzeli el. Addig még két felkészülési találkozót terveznek: egyet kedden délelőtt 11 órától Szászhermány ellen, egyet pedig a hétvégén a Székelyudvarhelyi FC ellen.
Hétvégi eredmény, felkészülési találkozó:
Szászrégeni Avântul–FK Csíkszereda 7–0 (1–0).
szóljon hozzá!