Dobogón zárták az évet

Dobogón zárták az évet

Suceaván szerepelt múlt hét végén a Székelyudvarhelyi FC 2005-ös korosztályú csapata. Kis Lajos edző tanítványai a Télapó Kupán öt mérkőzésükből négyet megnyertek, egyet elveszítettek, összesítésben pedig a harmadik helyen végeztek.

Zátyi Tibor

2016. december 20., 13:212016. december 20., 13:21

2016. december 20., 14:382016. december 20., 14:38

Moldvai ellenfelekkel találkozott az SZFC a suceavai tornán. A csoportkörben gólt nem kapva minden ellenfelét legyőzte, így első helyen jutott tovább az elődöntőbe, itt azonban megtorpant, és kétgólos vereséget szenvedett az ACS Câmpulungtól. A kisdöntőre összeszedték magukat a fiatalok, és magabiztos játékkal megszerezték a harmadik helyet. Egyéni díjjal is gazdagodott a csapat, ugyanis Orbán Milánt választották meg a torna legjobb játékosának.

„Jó év végi torna volt, amin sikerült öt mérkőzést játszanunk. A gyerekek jól teljesítettek, egy meccs volt, amin nem tudtak koncentrálni, fáradtan játszottak. Az elődöntőben két elkerülhető hibából is gólt kaptunk, továbbá nem tudtuk berúgni helyzeteinket. A bronzmeccsre viszont ügyesen összeszedték magukat. Most következhet a megérdemelt téli szünet” – összegzett Kis Lajos edző.

Labdarúgás, Télapó Kupa, C csoport: Székelyudvarhelyi FC–LPS Suceava 2–0, Székelyudvarhelyi FC–Junior Botoșani 1–0, Székelyudvarhelyi FC–Omnia Suceava 1–0. Elődöntő: Székelyudvarhelyi FC–ACS Câmpulung 0–2. A 3. helyért: FC Profy Botoșani–Székelyudvarhelyi FC 0–2.

Jól játszottak a legkisebbek

Marosvásárhelyen zárta az évet múlt hét végén az SZFC 2010-es korosztályú együttese. Botorok János tanítványai négy mérkőzésen léptek pályára a Karácsony Kupán. A gyerekek döntetlent játszottak a Kolozsvári CFR és a Marosvásárhelyi ASA hasonló korosztályú csapataival, továbbá magabiztos győzelmet arattak a Brassói Kinder és a Marosvásárhelyi Kinder felett.

Mivel ebben a korcsoportban a minél több játéklehetőség a cél, mindegyik csapat első helyen végzett, a gyerekek érmet, oklevelet és ajándékcsomagot kaptak.

Labdarúgás, Karácsony Kupa, eredmények: Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári CFR 1–1, Székelyudvarhelyi FC–ASA 0–0, Székelyudvarhelyi FC–Brassói Kinder 6–1, Székelyudvarhelyi FC–Marosvásárhelyi Kinder 6–0.

Évzáró az SZFC-nél
Idén sem marad el az SZFC évzáró rendezvénye, melyet csütörtökön 17 órától a Rákóczi Sportcentrumban tartanak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!