Fotó: Pál Árpád
Lejátszotta az év első hivatalos mérkőzését a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, múlt szombaton a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében Beszterce-Naszód megyében, a Borgóprundi Heniu otthonában lépett pályára.
2017. február 27., 13:472017. február 27., 13:47
2017. február 27., 14:132017. február 27., 14:13
Székely János edző dolgát sérülések, betegségek nehezítették, a szokásos kezdő tizenegyben hét változás történt, a keretet a második számú csapatból felhívott lányokkal alakították ki.
A vendégek hősiesen védekeztek, a szünetben gól nélküli döntetlen állt az eredményjelzőn, ám a folytatásban a hazaiak két hibát is kihasználtak, és végül 2–0-ra megnyerték a találkozót.
„A kupameccs alkalmából a második csapatunkból több kislányt fel kellett hívnunk. Ügyesen játszottak, első hivatalos meccsnek nem volt rossz. A Szuperligában még egyszer ellátogatunk Borgóprundra, és ha teljes lesz a keretünk, akkor a Heniu nem okozhat gondot nekünk” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
A csapatnak március 12-én Jászvásáron folytatódik a Szuperliga, mivel a március 5-én esedékes, Marosvásárhelyi ASA elleni találkozót a válogatott mérkőzései miatt elhalasztották. A román válogatott március elején Törökországban vesz részt a Golden Cup elnevezésű felkészülési tornán, ahol a házigazdák mellett Koszovó és Lengyelország csapataival is megmérkőzik, a keretbe a Vasastól behívták Kajtár Linda kapust.
A Vasas II. szombaton délben Szatmárnémetiben játszik, míg a kupában március 9-ére halasztották az ASA elleni mérkőzését.
Labdarúgás, Román Kupa, nyolcaddöntő:
Borgóprundi Heniu–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 2–0 (0–0).
Vasas Femina: Kajtár – Péter, Berkeczi, Krall, Kiss, Geréd, Dávid, Kecseti, Tóásó, Tamás, Márkon. Játszott még: György.
Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.
Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.
Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.
Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések .
Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.
Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.
Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.
Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.
Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.
Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.
szóljon hozzá!