Visszavágásra készültek kedden az Aradon a múlt héten elszenvedett vereség után a háromszéki lányok. Ehelyett ismét kikaptak.
Április 7–8-án a román kosárlabda fővárosa Marosvásárhely lesz, itt rendezik ugyanis a Román Kupa négyes döntőjét. Egy ilyen esemény létrejötte még akár egy éve is hihetetlennek tűnt, most mégis megvalósult, s már csak a marosvásárhelyi kosarasokon múlik, hogy az ünnep kiteljesedjék.
Váratlan fordulat állhat be a bajnoki rájátszásban, a román kosárlabda-szövetség elnöke, Carmen Tocală ugyanis bejelentette: elképzelhető, hogy négy ponttal lepontozzák a bukaresti Steaua együttesét a tartozásai miatt.
Nagyarányú eredmény született a román felnőtt férfi A-osztályú kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó csíkszeredai mérkőzésén. A Hargita Gyöngye 127:107-re győzte le a Poli Iaşi együttesét.
Nem bánt kesztyűs kézzel a sereghajtó Brassó csapatával a marosvásárhelyi BC Mureş férfi kosárlabda-együttese az alapszakasz utolsó fordulójában lejátszott mérkőzésen, noha az eredménynek semmilyen jelentősége nem volt a végső rangsor szempontjából.
Megkezdődött a román női kosárlabda-bajnokság utolsó szakasza, a rájátszás. A bajnoki címért négy csapat harcol, a Szatmárnémeti MSK, az ICIM Arad, a Sepsi BC és a Bega Danzio Temesvár.
A román kosárlabda-szövetség hivatalos honlapján közzétette Észak és Dél válogatottjainak végleges listáját az idei All Star gálára, amit Nagyszebenben rendeznek április 9-én.
Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, most már biztos, hogy a marosvásárhelyi BC Mureş férfi kosárlabdacsapata az 5. helyen zárja az alapszakaszt, s az is, hogy a Steaua a 4. helyen végez, azaz a rájátszás első körében Steaua – BC Mureş párharc lesz, három győzelemig.
A második súlyos vereségét szenvedte el négy nap leforgása alatt a marosvásárhelyi BC Mureş férfi kosárlabdacsapata. Most már biztos, hogy az alapszakasz végére nem jut a legjobb négy közé, az 5. helyen végez.
Mélyről indult az első negyedben, a fellegekbe repült a másodikban, aztán a harmadikban visszazuhant oda, ahonnan elindult a marosvásárhelyi BC Mureş férfi A-osztályos kosárlabdacsapata a címvédő otthonában játszott bajnoki találkozón.
Harmadik egymást követő győzelmét aratta a román A-osztályú férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Csíkszeredai Hargita Gyöngye együttese. A csíkiak hazai pályán Brassót, idegenben Temesvárt, majd újra hazai pályán Otopeni csapatát győzték le.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Magabiztosan léptek pályára Veres Attila lányai, és csak az első percben engedték Craiovának, hogy vezessen szombaton, a női kosárlabda Román Kupa kisdöntőjében.
A női kosárlabda Román Kupa elődöntőinek adott otthont a szatmárnémeti sportcsarnok. A Sepsi BC az örök rivális ICIM Araddal került össze.
Százezer lejjel támogatja Maros Megye Tanácsa az április 5–9. között sorra kerülő férfi kosárlabda Final Four-t, vagyis a Román Kupa négyes döntőjének megszervezését. Az önkormányzat ezt a csütörtöki ülésén döntötte el.
A hétvégén a 12. fordulóval lejárt a székelyudvarhelyi kosárlabda-bajnokság alapszakasza.
A rangsorban jelenleg első helyen álló Szatmárnémeti MSK-t győzték le a szentgyörgyi kosaras lányok. A bajnokság éllovasa eddig még nem nyert háromszéki pályán.
A vártnál nehezebben nyert a marosvásárhelyi BC Mureş a férfi kosárlabda A-osztály 27. fordulójában az Energia Rovinari ellen. A győztes pontokat az utolsó másodpercben szerezte a csapat legjobbja, Alekszandar Mladenovics.
Nagyarányú, 44 pont különbségű győzelmet aratott szerdán, március 16-án este a Csíkszeredai Hargita Gyöngye a román férfi kosárlabda A-osztályú bajnokságban. Lászlófy Botond edző tanítványai 102:58 arányban múlták felül a Brassói CSU együttesét.