HIRDETÉS

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Székelyhon 2017. március 05., 21:15 utolsó módosítás: 2017. március 05., 21:44

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Fotó: Gegő Imre

Az Erőss Zsolt Arénában fogadta a jászvásári egyetemisták csapatát a VSK, de már a bemelegítésnél látszott, a két amerikai idegenlégióssal, Howard Earl Crowforddal és Jermale Jones-szal megerősített Poli kemény ellenfél lesz a VSK számára.

Villámrajttal kezdték a mérkőzést a vendégek, 8–0-ra elhúztak, és végig vezetve sima győzelmet arattak. A házigazdák csupán az utolsó negyedben tudtak egyenlő ellenfelei lenni a Polinak, ekkor a VSK védelme remekül működött. A vendégeknél pályára lépett a csíki nevelésű Adrian Roșu is, aki palánk alatti akcióival és távoli dobásaival egyformán ponterős játékosnak bizonyult.

A csíkiaknak ez volt a második veresége a középdöntőben, egy héttel korábban, szintén hazai pályán 55–67-re kaptak ki a Bukaresti Științától. A következő fordulóban (március 12.) Brăilán vendégszerepel a VSK. 

Férfi kosárlabda, 1. Liga, középdöntő, 2. forduló:
VSK Csíkszereda–Jászvásári Poli 58–93 (19–30, 10–30, 17–21, 12–12).
A hazai csapat pontszerzői: Andrei Ene 18, Raul Olariu 10, Vlad Dumitrescu 9 (1x3), Denis Murgu 8 (2x3), Vita András 4, Florin Ilicov 4 (1x3), Tóth Ádám 3 (1x3) és Tarajos Rareș 2.

A forduló további eredményei:
Bukaresti Știința–Temesvári Timba 85–74,
Kolozsvári U–CS Cuza Sport Brăila 59–61.
A csoportnak tagja még a Bukaresti Rapid és a Bukaresti CN Aurel Vlaicu csapata.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS