Fotó: Barabás Ákos
A Székelyudvarhelyi KC a bajnoki mérkőzéssel ellentétben csütörtökön este, a Román Kupa nyolcaddöntőjében sokkal könnyebben legyőzte a Temesvári Polit, és továbbjutott a legjobb nyolc közé. Pénteken reggel kezdődik a megérdemelt pihenő.
2015. december 17., 21:512015. december 17., 21:51
2015. december 17., 22:302015. december 17., 22:30
A Temesvári Polinál eltiltás miatt nem játszott az SZKC-nál korábban megfordult Irakli Chikovani és Iulian Halcă, mivel mindketten piros lapott kaptak a 25–25-ös végeredménnyel zárult, CSM Ploieşti elleni idegenbeli mérkőzésen.
Közel telt ház várta a csapatokat a városi sportcsarnokban, az SZKC a Szabó – Mihalcea, Tálas, Markez, Onyejekwe, Rusia és Ojleszki felállásban kezdett, játszott még Jokanovics – Ghiţă, Kuzmanoszki és Sipos. Az elején kimarad pár támadás, ezt pedig rögtön büntette a Poli, és a negyedik perc elején már két góllal vezetett. Az irányítói szerepet betöltő Onyejekwe pár perc alatt három gólt is szerzett, így egyenlített a KC, majd Mihalcea lágy emelésével a vezetést is megszerezte. A Poli előretolt védekezésre váltott, ezt pedig nehezen tudta átjatszani a KC, ám a vezetést meg tudta tartani (14. perc: 7–6). Ezután Onyejekwe kapott két percet, a Poli fordított, rögtön időt is kért Vlad Caba, a hazaiak edzője.
A folytatásban Mihalcea két góljával ismét a hazaiaknál volt az előny, így mehetett tovább a fej fej melletti harc. Sipos is két percet kapott, ám Szabó fontos védéseinek köszönhetően nőtt az előny. Aztán a 23. percben kézilabdapályán ritkán látott esemény történt, Lasica és Tálas harcolt a Poli falában, mindketten két percet kaptak, amit a montenegrói válogatott nem bírt elviselni, és meglökte a játékvezetőt: ez egyből piros lapos kiállítást vont maga után. Szünetig válaszolgattak egymás góljaira a csapatok, majd 13–11-nél mentek pihenni.
Szabó a folytatásban is jól védett, míg a Poli játékosai inkább a tiltakozással voltak elfoglalva, Fenici emiatt is kapott két percet. Azért Daskalovski is gondoskodott arról, hogy ne nőjön a különbség, többször is bravúrosan védett. De ezen a mérkőzésen a KC megállíthatatlan volt, hiába került emberhátrányba, Ghiţă két góljával ötre nőtt az előny (40. perc: 17–12) – a Poli beragadt, tíz perc alatt egy gólt szerzett. Előbb Fenici, majd Rusia ápolása miatt közel öt percet állt a játék. Az utolsó negyedóra kezdetére a szívósan játszó Poli háromra zárkózott vissza (18–15), de közelebb már nem tudott érni, hiszen Szabó meggátolta ebben. Ojleszki góljával már hatra nőtt a különbség, majd Demis Grigoraş gyújtotta be rakétáit, bombagóljaival tartotta a lépést a Poli. Az idő telt, a különbség pedig három-négy gól között változott, így nem kellett drámai hajrára számítani. Végül 24–20-ra nyert a KC, és továbbjutott a negyeddöntőbe, amit 2016. január végén rendeznek, a sorsolás időpontja még nem ismert.
A mérkőzés végén jogosan szólt a közönségtől a „Szép volt, fiúk!”, hiszen nagyszerű győzelemmel búcsúztatták a 2015-ös évet. Pénteken reggel kezdődik a téli vakáció, a tavaszi felkészülést január 4-én kezdi a csapat.
Román Kupa, nyolcaddöntő: Székelyudvarhelyi KC–Temesvári Poli 24–20 (13–11), gólszerzők Mihalcea 6, Tálas, Ghiță, Onyejekwe 4–4, Kuzmanoszki, Rusia 2–2, Ojleszki, Sipos 1–1; hétméteresek 2/2, illetve 2/2; kiállítások 8, illetve 6 perc; piros lap Lasica (23., Poli).
szóljon hozzá!