Feljutó helyen a Mureșul

Feljutó helyen a Mureșul

Fotó: Boda L. Gergely

Sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság B csoportjában: a 7. forduló vasárnapi játéknapján hazai pályán legyőzte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC együttesét, ezzel vezeti a ranglistát.

Horváth Bálint Ottó

2016. november 07., 12:272016. november 07., 12:27

2016. november 07., 12:422016. november 07., 12:42

Esélyesként várta a háromszékiek elleni találkozót a marosvásárhelyi együttes, és leginkább második félidei jobb teljesítményének köszönhetően szerezte meg a három pontot. Az elején gyengébben játszottak a vásárhelyiek, az első harminc percben futottak az eredmény után, azonban a játékrész végén sikerült egyenlíteniük, így szünetben döntetlen volt az állás.

Térfélcserét követően jobban kezdett a Mureşul, feljavult a védekezése (a második félidőben csak hat gólt kapott), és kihasználta a vendégek hibáit, így fokozatosan növelte előnyét, a végén pedig megérdemelt, nyolcgólos győzelmet ünnepelt.

A Mureşul kiváló csapatjátékát jól jelzi, hogy Georgeta Bucin vezetőedző tanítványai közül három játékos, Moloci, Deac és Stîngu hat gólig jutott, a legeredményesebb pedig De Oliveira volt hét találattal.

Értékes győzelmével a marosvásárhelyi együttes 15 ponttal és jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a ranglistán az eddigi listavezető Resicabányai CSU-tól, amely a forduló rangadóján kikapott a CSM Slatina pályáján. Következő mérkőzésén, november 13-án, vasárnap a Mureşul a gyengén teljesítő Temesvári CSU ellen játszik idegenben.  

A Sepsi SIC hét pontjával a hetedik helyet foglalja el a ranglistán, legközelebb a Nagybányai Extreme csapatát fogadj a háromszéki együttes (valószínűleg vasárnap játsszák le a találkozót).

Női kézilabda A osztály, B csoport, 7. forduló, vasárnap, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 200 néző:
Marosvásárhelyi Mureşul–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 30–22 (16–16).
Mureşul: Petruneac, Grosu – De Oliveira 7, Moloci 6, Deac 6, Stîngu 6, Serediuc 4, Rad 1, Farcaş, Bab, Burnete, Manole. Vezetőedző: Georgeta Bucin.
Sepsi SIC: Saláta, Bratoşin – Voloncs 7, Tăbăcaru 6, Hageanu 3, Mátis 3, Bălăceanu 2, Pătrînjel 1, Györkovács, Roşu, Condurache, Bodó, Dobra. Vezetőedző: Vida Attila.
Vezették: Alin Gherman, Adrian Moldovan (mindketten Nagybánya).

További eredmények a 7. fordulóból
Vasárnap:
Nagybányai Minaur–Kisjenői Körös 52–22 (27–9),
CSM Slatina–Resicabányai CSU 30–21 (14–11),
Nagybányai Extrem–Brassói Naţional 30–24 (14–7).
Szabadnaposak voltak:
Nagyváradi CSU, Dacia Mioveni, Temesvári CSU.
Szezon közben visszaléptek:
CSȘ Caracal, Aradi Avram Iancu.

A bajnokság állása a 7. forduló után:
1. Mureşul 15 pont (6 mérkőzés, +30 gól)
2. Resicabánya 15 (6, +24)
3. Naţional 12 (6)
4. Minaur 9 (4)
5. Slatina 9 (4)
6. Extrem 9 (6)
7. Sepsi SIC 7 (6)
8. Mioveni 6 (5)
9. Temesvár 3 (5)
10. Kisjenő 1 (6)
11. Nagyvárad 0 (4)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!