Thaiföldre legfeljebb turistaként

A sikeres Európa-bajnokság után nagyon reménykedett a román szövetség vezetősége, hogy sikerül a világbajnokságra is kijutni a csapattal, különösen hogy a pótselejtezőre elvileg könnyebb ellenfél jutott. Ukrajnával a korábbi találkozók mindig kiegyensúlyozottak voltak, bíztak benne, hogy ezúttal sikerül őket legyőzni a páros mérkőzésen. Persze a vereség is benne volt a pakliban, hisz Ukrajna Európa egyik erős együttese, arra azonban biztosan kevesen gondoltak, hogy ekkora ruhát kap hazai pályán Sito Rivera csapata.

A marosvásárhelyi Sportcsarnokban kedden, március 27-én este minden az ukránoknak kedvezett, s miután hozzávetőleg azonos játékerőt képviselnek, a négygólos győzelmükhöz két meghatározó részlet járult hozzá: az egyik a kapus poszt, a másik a játékvezetői stílus.

A román válogatott fennállása óta küzd a kapus poszt betöltésével, amit mi sem példáz jobban, hogy Sito Rivera Klein Lászlót választotta, aki féléves kihagyás után tért vissza a pályára. Ilyen döntést pedig soha nem hozott volna, ha a belföldi bajnokságban hemzsegnek a jobbnál jobb, folyamatosan védő kapusok, ám erről szó sincs. Kleinnak így is volt néhány hatalmas védése, de kapott is három gólt, amelyekről nehezen lehet megmondani, hogy védhetők voltak-e, mindenesetre nem tudta őket hárítani, miközben túloldalt Ivanjak minden lehető és lehetetlen labdát megfogott vagy kiütött.

Másrészt a két belga játékvezető igencsak sajátos stílusban vezette a mérkőzést, nagyon szabadon hagyta a játékot, olyan szabálytalanságokat sem torolt meg, amilyenekért a belföldi bajnokságban azonnal előkapták volna a sárga lapot. Nem volt ez egyirányú (bár egy adott pillanatban az ukrán hatoson belül egy diszkrét kezet is elnéztek), ugyanúgy engedték ezt a románoknak is, csakhogy ehhez – különösen az első félidőben – a vendégek alkalmazkodtak jobban, s amire Sito Rivera játékosai is mertek jobban keménykedni, már gyakorlatilag eldőlt a meccs. Végül a „keménykedés” oda fajult, hogy Gherman egy jól irányzott könyökkel úgy padlóra küldte Romanovot, hogy szalmiákszesszel kellett magához téríteni, a belgáknál azonban ez sem ért lapot, ám ez már az utolsó percben történt.

A találkozó első félidejében Románia próbált építkezni, de már az első ellentámadás gólt ért, amikor felborították a nem eléggé határozott Mateit (tíz belföldi játékvezetőből haton lefújták volna), a lövés megpattant Kleinon, azonban senki nem volt ott felszabadítani, csak Fedorcsenko fejelni. Két-három hasonlóan veszélyes ellentámadás után a 6. percben aztán egy újabb erőszakosan szerzett labda Csepornyukhoz került, aki, miután senki nem támadta meg, kilencről egyenesen a pipába küldte: 0–2.

Kétgólos hátrány után pergőtűz alá került Ivanjak kapuja, ám vagy ő védett, vagy a támadók hibáztak kitűnő pozícióból is, s a félidő lefújása előtt lecsapott ismét a mennykő. Dobre vesztett könnyelműen labdát, Matei nem támadta meg Rogacsovot, aki tíz méterről kinézte magának az alsó sarkot: 0–3.
Újrakezdés után vészkapusos taktikával próbálkoztak a házigazdák, azonban kevesebb volt a helyzetük így, mint sima négy mezőnyjátékossal, a 31. percben pedig Zsurba az üres kapuba talált egy elcsípett labdából.

Elcsépelt frázis, de igaz: az eredmény nem tükrözi a valós erőviszonyokat, de a tényen nem változtat: Harkivban csak egy csoda segíthet Csoma Alpárékon, aki a lefújás után azért még ekképpen nyilatkozott: „Ahogy ők rúgtak itt négyet, mi miért ne próbálhatnánk meg ott ugyanazt?”

Románia – Ukrajna 0–4 (0–3)
Vezették: Pascal Lemal, Gerd Bylois (belgák)
Románia: Klein – Fl. Matei, Dobre, Lupu, Gherman (Ignat, Răducu, Şotârcă, Al-Ioani, Stoica, Csoma).
Ukrajna: Ivanjak – Romanov, Sztruk, Zsurba, Fedorcsenko (Rogacsov, Csepornyuk, Pavlenko, Ovszjannikov, Legcsanov, Szorokin).
Gólok: Fedorcsenko (2.), Csepornyuk (6.), Rogacsov (20.), Zsurba (34.)
Sárga lapok: Matei (31.), illetve Csepornyuk (19.)