Szécsi utolsó másodperces góljával mentettek pontot az udvarhelyiek

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Temesváron lépett pályára vasárnap este a Futsal Klub Székelyudvarhely, hogy megvívjon a teremlabdarúgó 1. Liga bajnoki címére pályázó Informaticával. Kemény taktikai harc jellemezte a rangadót, melynek végén Szécsi mentett pontot az FK-nak.

Zátyi Tibor

2017. március 05., 20:372017. március 05., 20:37

2017. március 05., 21:412017. március 05., 21:41

 

Jakab Zoltán a Grigoraș – Mánya, Szőcs László, Bíró, Szécsi felállásban küldte pályára csapatát, a mérkőzés során játszott még Mihály, Kedei, Miklós és Szőcs Loránd. A hazaiaknál csak külföldiek voltak a kezdő ötösben, Robert Lupu edző-játékos csupán csereként állt be.

Jól kezdett az FK, az első percben már megszerezte a vezetést, Szőcs László a jobb szélről a jobb alsóba lőtt. Nem sokáig tartott azonban az udvarhelyiek öröme, a beszédes nevű temesvári légiósok hamar megfordították az állást, Thiago Alcantara előbb Deco, majd Oliveira passzából talált be.

Hamar rendezte sorait az FK, és Szőcs László a hetedik percben egyenlített, távoli, szinte félpályáról eleresztett lövése becsorgott a jobb alsóba. A folytatásban az Informatica többet birtokolta a labdát és többször is veszélyeztetett, a nagy nyomás pedig a 17. percben újabb góllá érett: egy szögletet követően Rakics lőtte ki kapásból a bal alsót. A lehető legjobbkor jött az FK válasza, hiszen már csak másodpercek voltak hátra a félidőből, amikor Szécsi passzát Mánya a hálóba továbbította.

Térfélcsere után még taktikusabbá vált a játék, kevés volt a helyzet, ám Szimics egyéni megmozdulása révén így is be tudott találni az Informatica. A folytatásban Temesvár okosan őrizte előnyét, az FK pedig hiába rohamozott, nem tudta feltörni házigazdája védelmét. Az események az utolsó öt percben pörögtek fel, Jakab mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de így is főleg a házigazda került közelebb a gólszerzéshez.

Már mindenki a meccs végét jelző sípszót várta, amikor Mánya vészkapusként előrerúgta a labdát, Szécsi pedig fordulatból a háló jobb felső részébe lőtte a játékszer. Középkezdés után véget ért a mérkőzés.

Az FK legközelebb március 13-án, hétfőn játszik, 18 órakor a Marosvásárhelyi City\'us csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 20. forduló:
Temesvári Informatica–FK Székelyudvarhely 4–4 (3–3),
gólszerzők: Alcantara (2., 4.), Rakics (17.), Szimics (24.), illetve Szőcs László (1., 7.), Mánya Szabolcs (20.), Szécsi Barna (40.).

További eredmény:
Sepsi Futsal–Galaci United 2–6 (0–2),
City\'us–Kézdivásárhely (hétfő, 18.30),
Clujana–Déva (kedd, 16),
Jászvásár–Resicabánya 7–0 (3–0); a Dunărea szabadnapos.

Ranglista:
1. Galac 44 (18)
2. Déva 40 (17)
3. Temesvár 40 (18)
4. Székelyudvarhely 39 (18)
5. Călărași 33 (18)
6. Marosvásárhely 27 (17)
7. Jászvásár 26 (18)
8. Sepsiszentgyörgy 13 (18)
9. Resicabánya 10 (18)
10. Kolozsvár 7 (18)
11. Kézdivásárhely 4 (18).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 13., hétfő

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot

Gyergyóremetén rendezték meg vasárnap a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornáját.

Székelykeresztúr csapata nyerte a megyei bajnokságot
2017. március 09., csütörtök

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?

Már csak két forduló van hátra az ákosfalvi téli teremfoci-bajnokságból. Izgalmas lesz a hétvége, hiszen eldől, hogy idén mely csapat emelheti magasba a trófeát.

Megvédi címét a MiniMobila vagy új bajnokot avatnak?
2017. március 07., kedd

Informatica–City'us és Autobergamo–FK párharcok az elődöntőben

Temesváron rendezik meg a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjét – döntöttek a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában kedden délben. Ugyanakkor kisorsolták az elődöntők párosításait.

2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

Hiányos keretével a Marosvásárhelyi City'us 3–0-ra legyőzte a Kézdivásárhelyi KSE-t a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 20. fordulójában, és bebiztosította hatodik helyét a ranglistán.

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t
2017. március 07., kedd

Nehézkesen győzte le a City'us a KSE-t

2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

Öt országból 44 csapat, közel 700 sportoló vett részt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), melyet nyolcadszor rendeztek meg Budapesten. Erdélyből is számos csapat benevezett, közülük három döntőt is játszott.

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
Budapesten nyert tornát az Imperial Wet
2017. március 06., hétfő

Budapesten nyert tornát az Imperial Wet

2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

Két bajnoki összecsapást is vívott a hétvégén az Inter Gyergyó a teremlabdarúgó 2. Ligában. Közös jellemzője volt a találkozóknak a sok gól, izgalom, és ami még ennél is fontosabb: a két hazai győzelem.

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó
2017. március 05., vasárnap

Hatpontos hétvégén van túl az Inter Gyergyó

2017. március 03., péntek

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen

Jelentősen megnehezítette a bajnoki címre törekvő Dévai Autobergamo dolgát a fiatal kerettel felálló és nagy erőket mozgósító Marosvásárhelyi City’us: miután szünetben még előnyben volt, végül egygólos vereséget szenvedett, amit nem érdemelt meg.  

City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

A teremlabdarúgó 2. Liga 10. fordulójából elhalasztott meccsét pótolja be az Inter Gyergyó pénteken este a gyergyószárhegyi sportcsarnokban, szombaton este pedig a Luceafărul Buzău csapatát fogadja.

Két meccset játszik az Inter Gyergyó
Két meccset játszik az Inter Gyergyó
2017. március 03., péntek

Két meccset játszik az Inter Gyergyó

2017. március 01., szerda

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos

Lassan tíz éve költözött el Székelyudvarhelyről Berettyóújfalura Gál István. A teremlabdarúgót a magyar válogatott zalaegerszegi összetartásán értük el.

Berettyóújfalun találta meg helyét az udvarhelyi futsalos
2017. március 01., szerda

Tarolt a Hólabda a Rákóczi-kupán

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg múlt szombaton a Rákóczi-kupát. A székelyudvarhelyi teremlabdarúgó-tornán a Hólabda csapata minden meccsét megnyerve végzett az első helyen.

Tarolt a Hólabda a Rákóczi-kupán
Tarolt a Hólabda a Rákóczi-kupán
2017. március 01., szerda

Tarolt a Hólabda a Rákóczi-kupán

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!