XI. Lőrincz Márton nemzetközi birkózó emlékverseny Korondon

Szombaton, január 22-én 11. alkalommal rendezik meg a Lőrincz Márton nemzetközi birkózó emlékversenyt Korondon.

Zátyi Tibor

2011. január 20., 16:562011. január 20., 16:56

2011. január 20., 17:372011. január 20., 17:37

A nagy hagyományokkal bíró megmérettetésen az országból és Magyarországról több mint 250 versenyző vesz részt. Az egynapos rendezvényen a fiúk 36 súlycsoportban és 6 korosztályban lépnek majd szőnyegre, míg a lányok két korosztályban mérettetnek meg. Magyarországról öt településről érkeznek versenyzők: Kiskunfélegyháza, Miskolc, Szeged, Kalocsa és Csete. Az országból Oneşti-ről, Brassóból, Keresztvárról, Kézdialmásról, Sepsiszentgyörgyről, Segesvárról, Erdőszentgyörgyről, Régenből és Marosvásárhelyről két csapat vesz részt az emlékversenyen. Udvarhelyszék is népes tábort delegál Korondra, hiszen a helyiek mellett Székelyudvarhelyről, Farkaslakáról, Zetelakáról, Szentegyházáról és Varságról is érkeznek versenyzők.

Az előzetesen beharangozottakkal ellentétben nem tud eljönni dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózószövetség elnöke, helyette az MBSZ alelnöke, Lázár János érkezik. A helyszínre látogat viszont Cristian Poteraş, a Román Birkózószövetség elnöke. A XI. Lőrincz Márton Birkózó Emlékverseny rangját tovább emeli, hogy öt nemzetközi bíró jelentkezett, hogy részt szeretnének venni a három szőnyegen egyszerre rendezett megmérettetésen.

Program (szombat, január 22.):
9.30–10 Mérlegelés, a korosztály és súlycsoportok szerinti versenylapok összeállítása
10–13 Csoportmérkőzések
13–14.30 Hivatalos megnyitó (meghívottak: Lázár János, a Magyar Birkózószövetség alelnöke, Cristian Poteraş, a Román Birkózószövetség elnöke, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Csíki András Hargita megyei sportigazgató és Katona Mihály, Korond polgármestere)
14.30–18.30 Elődöntők és döntők
18.30–19.30 Díjkiosztó gála
20 órától Birkózóbál

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei