Világbajnokságra készül Juon Mihály

A kadét korosztályú birkózó-világbajnokságnak ad otthont a héten a szinnai jégcsarnok Szlovákiában. A székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub leigazolt versenyzőjeként ott lesz a korondi Juon Mihály is, aki az 50 kilogrammos súlykategóriában szeretne döntőt birkózni.

Zátyi Tibor

2014. július 15., 17:152014. július 15., 17:15

2014. július 15., 17:582014. július 15., 17:58

 

„Tisztes helytállást remélünk tőle, amit kötelezően hoznia kell. Juon már jó pár nemzetközi versenyen részt vett, tapasztalatot szerzett. Kis szerencsével, jó sorsolással reméljük, hogy megtörik a jég, és akár érmet is szerez. Ő az egyik legtehetségesebb birkózó, akit az utóbbi időben a székelyudvarhelyi ISK és a korondi Lőrincz Márton SK kinevelt” – mondta Ambrus Sándor, a Lőrincz Márton SK elnöke.

Juon már hetek óta a világbajnokságra készül, két héttel ezelőtt a Bulgáriában rendezett nemzetközi tornán győzelemmel hangolt a kontinensek közti sporteseményre. „A válogatottnál kemény edzések vannak, naponta kétszer két órát gyakorolunk. Jelenleg jól érzem magam, most éppen a súlyomon dolgozom. Én úgy készülök, hogy döntőt akarok birkózni, mindent beleadok, hogy a legjobbak között legyek” – mondta a fiatal birkózó. „A hangulat jó a válogatottnál, az edzők odafigyelnek ránk, hogy hozzunk ki minél jobb teljesítményt magunkból, érjünk el jó eredményeket. Tavaly voltam az Eb-n, tudom, hogy kemény mezőny lesz a világbajnokságon is. Nem számolgatni, birkózni megyek oda” – tette hozzá.

A csapat szerdán vonattal indul Bukarestből Szatmárnémetibe, ahonnan majd személyautóval folytatják az utat Szlovákiába. Juon Mihály pénteken fog mérlegelni, szombaton lesz a versenye.

Edzőtábor Pálpatakán

Július 4–10. között immár 12. alkalommal rendezték meg a nemzetközi birkózótábor, melynek hagyományos módon Pálpataka volt a házigazdája. A táborban 37 sportoló és edző gyűlt össze és töltött el közösen egy hetet. A korondi birkózók mellett Székelyudvarhelyről, Parajdról, Szovátáról, Felsősófalváról érkeztek sportolók, továbbá Magyarországot Kiskunfélegyháza és Dunaújváros képviselte az edzőtáborban. A házigazda Józsa Gábor és Balázs Imre edzők mellett Szabó József és Szabó Róbert kiskunfélegyházi trénerek irányították a foglalkozásokat. Naponta kétszer edzettek a fiatalok, továbbá szabadidős programként a környék nevezetességeit is megtekintették.

„Idén második alkalommal jöttek birkózólányok, hiszen az utóbbi időben a női birkózásnak is teret adunk. Egyre többen vannak a szebbik nem képviselői között is, akik ezt a sportágat választják. A mangáliai országos bajnokságon is bebizonyosodott, hogy nem is eredmény nélkül, hiszen a szovátai Kaffai Kriszta érmet szerzett” – mondta Ambrus Sándor, a Lőrincz Márton SK elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei