Székelyudvarhelyi siker született a Móron negyedik alkalommal megrendezett Ezerjó Nemzetközi Bojlis Kupán. Bertalan Loránd, Gergely Magyari Béla és egy helyi sporthorgász alkotta azt a csapatot, amely a négynapos verseny utolsó éjszakáján óriásit hajrázva szerezte meg az első helyet.
2013. július 16., 17:102013. július 16., 17:10
2013. július 16., 17:372013. július 16., 17:37
A Bertalan Loránd (becenevén Pepe), Gergely Magyari Béla (Kecske) és a magyarországi Szabó László alkotta Pepecarpbaits csapat már februárban benevezett a 96 órás pontyfogó versenyre. A mezőny nagyon erős volt, hiszen többszörös magyar bajnokok, Európa Kupa-győztesek és a magyar válogatott krémje is pecabotot ragadott a móri tónál, összesen 12 csapat indult a megmérettetésen. A verseny előtt sorshúzással döntötték el a pozíciókat, a székelyudvarhelyi csapat a kettes helyet szerezte meg, ami végül döntőnek bizonyult.
„A verseny hétfőn 12 órakor kezdődött, előtte elfoglaltuk a helyeket, majd bójázásra került sor, feltérképeztük a vizet. Kezdődött a nehézetetés, semmi segédeszközt, például etetőcsónakot nem lehetett használni, kézből dobtuk az etetőanyagot, pelletet és a bojlit. Hárman négy bottal horgásztunk, négyórás pihenőket tartottunk, sokat nem tudtunk pihenni, hiszen még a meleg is ellenünk dolgozott, reggel 8 órakor már 30 fok volt” – mesélte Bertalan Loránd.
Pepe elmondta, hogy a verseny elején még a harmadik helyen álltak, majd kedden este átvették a vezetést, és a verseny végéig ki sem engedték kezükből az előnyt.
„Nagy hajrá volt, hiszen csütörtökön beértek, 777 kilóval vezettünk, előnyünk csak 10 kiló volt. Az utolsó éjjel szenzációsra sikerült, 1086,56 kilóig jutottunk, nagyon elfáradtunk. Amúgy mi fogtuk ki a legtöbb halat, szám szerint 151-et, az átlagsúlyuk pedig 7,2 kg volt, a legnagyobb hal 17,2 kilót nyomott” – tette hozzá.
A pénzdíjas versenyen nagyjából 350 kg etetőanyagot és bojlit használtak el, a kifogott halakat pedig visszaengedték, az udvarhelyi csapatnak egy hala sem pusztult el. „Szerencsénk is volt, de megdolgoztunk sikerünkért. Nagyon sok etetőanyagot használtunk, láttuk, minél többet etetünk, annál több lesz a hal. Ha lesz rá lehetőség, akkor ezentúl is Kecskével közösen szeretnénk versenyezni. Tervbe van véve, hogy majd rendezünk egy versenyt Brassó mellett, Doripescun, de az még a jövő kérdése” – mondta. A Pepecarpbaits csapat saját felszereléssel vett részt az Ezerjó Nemzetközi Bojlis Kupán, komoly hátterű, erős szponzorokkal rendelkező együtteseket előzött meg.
„Kecske tapasztalata sokat segített, több rangos versenyen is komoly helyezéseket ért el, tavaly az olaszországi World Cup Classicon is szerepelt” – zárta beszámolóját Pepe, aki 2009 óta sporthorgászik.
Egyébként a 12 csapat több mint 6 tonnás összfogással zárta a móri versenyt.
4. Ezerjó Nemzetközi Bojlis Kupa, eredmények
1. Pepecarpbaits 1086,56 kg (151 db/7,2 kg átlagsúly/17,2 kg legnagyobb hal)
2. Bravo Carp Team 827,06 kg (91 db/9,09 kg/15,8 kg)
3. Absolute Carp Bravo Baits 820,96 kg (99 db/8,29 kg/16,4 kg)
szóljon hozzá!