Sikeresen zárták szezonjukat az udvarhelyi úszók

Team Nova Kupa néven az elmúlt hét végén úszóversenyt rendeztek a Brassó megyei Viktóriavárosban a 2001 és 2010 között született gyerekeknek.

Zátyi Tibor

2016. június 23., 16:062016. június 23., 16:06

2016. június 23., 16:372016. június 23., 16:37

A kétnapos eseményen az országból nyolc klub – köztük a két székelyudvarhelyi, a Delfinek SK és a Septimia SK – vett részt, több mint 150 gyerek csobbant vízbe. Az udvarhelyiek nagyon jól versenyeztek, többen javítani tudtak egyéni legjobb idejükön. Harmincnégy dobogós helyezést értek el (13 első, 16 második és 5 harmadik hely), továbbá tizenhat alkalommal az első hatban zártak (6 negyedik, 8 ötödik és 2 hatodik hely).

A kétnapos verseny végén összesítették az eredményeket, a 2005-ben született lányoknál Csáki Villő második lett, míg a fiúknál Kun Bence első, Ilyés Dániel pedig második helyen végzett. A 2006-ban születetteknél Csergő Melinda első, Bokor Balázs pedig második lett. Az egy évvel kisebbeknél Gál Lehel és Kuti Anita révén két első helyezést szerzett az udvarhelyi küldöttség, Demény Viktória harmadik lett. A kadét korosztályban (2002-es születésűek) Kuti Attila másodikként végzett.

Az úszók többségének most hosszabb pihenő következik, a vakáció augusztusban jár le, akkor kezdődnek újra az edzések, majd edzőtáborozni is fognak. A 10–11 éveseknek még nem ért véget a szezon, Csergő Melinda, Csáki Villő, Bokor Balázs, Sándor Dániel és Kun Bence július 1–3. között az országos bajnokság Brassóban rendezendő döntőjén bizonyíthat.

Az udvarhelyi úszók: Barabás András, Szakács Botond, Kuti Anita, Demény Viktória, Szélyes Réka, Gál Lehel, Csergő Melinda, Bokor Balázs, Sándor Dániel, Szabó-Szélyes Szilárd, Csáki Villő, Bordi Ágnes, Kun Bence, Ilyés Dániel, Kuti Attila. A gyerekeket Buti László és Demeter László edzők készítették fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei