Rönk nem maradt helyén Ivóban

•  Fotó: Zátyi Tibor

Fotó: Zátyi Tibor

Második alkalommal rendezték meg Ivóban, Szent Simon emlékére, a favágók versenyét. Gyönyörű idő, kellemes illatok és jókedv fogadta az öt csapatot és az érdeklődőket a Tündérkert panzió udvarában rendezett megmérettetésen.

Zátyi Tibor

2010. október 24., 21:342010. október 24., 21:34

2010. október 25., 12:122010. október 25., 12:12

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

„Rettentővel” fogadták az ivói Tündérkert panzióhoz érkező érdeklődőket, igaz, aki válogatósabb volt, vagy nem állt közel hozzá a szilva, választhatott boróka- és meggypálinkából is. A versenyzőknek természetesen a verseny végéig kellett várniuk, számukra még a legkisebb mértékű alkoholfogyasztás is tilos volt. A kedvcsinálót frissen sült sajtos pogácsával lehetett lenyomtatni. A meglepően meleg délelőttön végül öt csapat állt a rönkökhöz, vagy ragadt láncfűrészt: az ivói Kobra, a Létai Fanyűvők, a Létai Motorosok, az Ivó csapata és az ugyancsak ivói Szántóvetők.

A verseny kezdetén a főszervező Venyige István üdvözölte az egybegyűlteket, majd beavatta a résztvevőket a verseny hátterébe. Mint ismeretes, Szent Simon Jézus egyik apostola volt, akit gyakorta fűrésszel ábrázolnak, mivel a róla szóló legenda szerint Perzsiában, Szent Júdással együtt kettéfűrészelték. Vértanúságának eszköze folytán a favágók védőszentjüknek tekintik. Venyige elmondta, hogy a verseny egyúttal a favágók ünnepe is. Célja, hogy a környékbeli favágók jobban megismerjék egymást, a külföldről érkezőkkel tapasztalatot cseréljenek, és közösen eltöltsenek egy kellemes napot. A továbbiakban Fodor György zsűrielnök ismertette a verseny szabályzatát. Mint elmondta, a tavalyi kiíráshoz viszonyítva sokat változott versenyszabályzat kezd lassan hasonlítani a nemzetközi megmérettetéseken is használt normarendszerhez.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

Az első versenyszám fadöntés volt: a háromfős csapatok minden tagja láncfűrésszel kellett egy adott irányba kidöntsön egy földbeásott farönköt. Ez volt a legbonyolultabb versenyszám, hiszen a kidöntés sebessége mellett pontozták a beütött cövektől való szögeltérést, a meghagyott féket és a bevágott rész vastagságát is. A második próba (a láncfűrész lánclevétele és visszaszerelése lapfordítással) lezajlása közben már egyre jobban betöltötte a teret a rotyogó palócleves és vaddisznópörkölt illata. A kellemes idő sokakat kicsábított a mesés ivói helyszínre: a verseny közepén már közel százan tartózkodtak a helyszínen. A méretre vágás versenyszém is tartogatott izgalmakat, de végül a rönkcipelés bizonyult a legszórakoztatóbbnak. Verseny közben derült ki, hogy a Magyarországról érkező két csapat több tagjának is életében először volt dolga működő láncfűrésszel. Mindezek ellenére a vendégek is megállták helyüket a megélhetésüket favágásból biztosító versenyzők között.

A csapatversenyt végül a Létai Fanyűvők nyerték, a második helyen a Kobra végzett, míg a képzeletbeli dobogó alsó fokát a Szántóvetők foglalhatták el. Egyéniben az ivói Péter Róbert bizonyult a legjobbnak, a második pozíciót a Létavértesről származó Albert Attila szerezte meg, míg a harmadik helyen az ivói Szegedi Imre végzett. A nézők versenyét, a páros fűrészelést a zeteváraljai Kalapács Árpád és neje, Margit nyerte.

A versenyről készült képgalériánkat megtekintheti oldalunkon.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei