Útlezárásról, autórobajról, száguldozásról a rali főszervezőjével

Útlezárásról, autórobajról, száguldozásról a rali főszervezőjével

Fotó: Barabás Ákos

Elégedetten nyilatkozott a 24. Hargita Gyöngye Rali után Ferencz Csaba főszervező. Elmondása szerint évről évre fejlődik Hargita megye legnagyobb sporteseménye, de továbbra is van min finomítaniuk.

Zátyi Tibor

2016. október 10., 18:142016. október 10., 18:14

2016. október 10., 18:172016. október 10., 18:17

– Mi volt az első dolog, amihez a rali után hozzáfogott?

– Szervezőtársaimmal már vasárnap reggel kimentünk a gyorsasági szakaszokra, hogy megtisztítsuk az utakat a raliautók által összegyűjtött hordaléktól. Most pedig kimegyünk (hétfőn délben – szerk. megj.), és leszedjük a kihelyezett szalagokat. Nagyon segítőkész volt a lövétei polgármesteri hivatal, hiszen felvállalták, hogy letakarítják az ottani útszakaszt. Vasárnap reggel Patakfalvától Karácsonyfalváig lepucoltuk az utakat, délután pedig a Bucsinon és Libánon.

– Szerkesztőségünkbe több panasz érkezett, hogy a versenyen részt vevő pilóták nem tartották be a közlekedési szabályokat.

– A gyorsan hajtó, szabályokat be nem tartó pilóták a szervezők részéről megrovásban részesültek. GPS-es nyomkövető rendszerrel voltak ellátva az autók, a városon belül és kívül, az összekötő szakaszokon is a közlekedési szabályok szerint kellett vezetniük. Követtük őket, és amennyiben szükséges volt, meghoztuk a megfelelő intézkedéseket, pénzbüntetésben részesültek a szabályszegők.

– Jelezték azt is, hogy a rali alatt lebénult Székelyudvarhely központja.

– Ez nem teljesen így történt. Eddig is megoldottuk a lezárt útszakaszokon található üzletek áruellátását. Amikor jöttek az áruszállító kocsik, azokat rögtön beengedtük, szó sem volt arról, hogy hermetikusan lezártuk volna a központot. Bármilyen probléma adódott, rögtön megoldottuk.

– Milyenek voltak a visszajelzések?

– A pilóták és a szövetség képviselői szerint is az egyik legjobban megszervezett verseny volt, amin idén részt vettek. Sokan reményüket fejezték ki, hogy elérjük az év elején kitűzött célunkat, azaz a legjobb három raliban leszünk, most várjuk a pontozást. Mindenki el volt ájulva, hogy mennyire jól össze tudtuk rakni.

– Mi az, amin már most változtatna?

– Ezúttal is elnézést kérek mindenkitől amiatt, hogy a pénteki szuperspeciális alatt le kellett zárni a Malom utcai fahidat. Utólag derült ki, hogy az emberek nem fogják tudni használni azt az átkelőt, és a biztonság miatt már nem lehetett változtatni az útvonalon. A következő ralin már használhatóvá tesszük a fahidat.

– Elégedett az idei rendezvénnyel?

– Nagyon örvendek, hogy sikerült ennyire jól összeraknunk. Érződik, hogy egy nagyon jó szervezői csapat kovácsolódott össze, mindenki, beleértve az érintett önkormányzatokat is, pozitívan és segítőkészen állt a ralihoz. Idén is bebizonyosodott, hogy az emberek szeretik a ralit. Szombat este egy Jászvásárról érkezett szurkolói csoporttal beszélgettem. Elmondták, hogy az udvarhelyi szuperspeciálisra nagyjából ugyanannyian voltak kíváncsiak, mint a jászvásárira. A moldvai város pedig tízszerese Székelyudvarhelynek.

Nem érkeztek bejelentések
László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, a Hargita Ralival kapcsolatos hivatalos bejelentést nem kaptak. „Többen panaszkodtak, hogy hangosak a raliautók, de ez egy ilyen verseny velejárója. Bosszúságot okozhatott, hogy három napig útlezárásokkal kellett számolni Székelyudvarhelyen és környékén, de ne feledjük el, egy nagy városi rendezvény volt, ami több ezer ralikedvelőnek szerzett örömet. Minden szervezetten zajlott” – tette hozzá a vezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!