A székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub többszörös országos bajnok versenyzője, Juon Mihály a legjobb nyolc között esett ki a Bulgáriában megrendezett, kadét korosztályú birkózó Európa-bajnokság második napján.
2014. május 07., 19:052014. május 07., 19:05
2014. május 07., 19:542014. május 07., 19:54
A szabadfogású birkózók között a 46 kilogrammos súlycsoport első körében lengyel ellenfelet győzött le nagyon simán, Dominik Gebát 11–4-re verte Juon. A negyeddöntőben a török Cabbar Duyom következett, a fiatal udvarhelyi birkózó pedig jól kezdett, egy perc után már 4–0-ra vezetett. Ellenfele azonban megőrizte hidegvérét, és fordítani tudott az egyre jobban fáradó Juon ellen, végül 11–4-re nyert. A török az elődöntőben óriásit csatázott azeri ellenfelével, sokáig vezetett is, ám végül vereséget szenvedett, ez pedig azt jelentette, hogy Juon Mihály nem tudott vigaszágra kerülni.
„Erősen el vagyok szomorodva, Misike vezetett, de elfogyott erejével nem tudta megtartani előnyét. Úgy látszik, hogy a fogyasztás rengeteg energiát kivett belőle, hiszen az Európa-bajnokság miatt hat kilót adott le nagyon rövid idő alatt. Az azeri birkózó bukdácsolva jutott az elődöntőbe, reménykedtünk, hátha a török legyőzi, ám ez nem jött össze. Szerencse is kell ehhez a sporthoz. Sportolóink óriási áldozatot hoztak, mindent megtettek, szívvel-lélekkel küzdöttek” – mondta Bodrogi Csaba birkózóedző. Kedden Vajda Sándor az 50 kilogrammosok között az első körben búcsúzott, végül a 16. helyen végzett.
szóljon hozzá!