Fotó: Pál Árpád
Erdei Zsolt (becenevén Madár) mind az amatőr, mind a profi bokszban a világ legjobbjai közé tartozott, olimpiai bronzérmes és két súlycsoportban is megszerezte a világbajnoki övet. Három éve hozta létre utánpótlás-nevelő klubját, a Madárfészek Akadémiát. Székelyföldön is bajnokokat szeretne nevelni. Interjúnkban arra is választ kaptunk tőle, hogy milyennek látja a székelyföldi ökölvívókat.
2017. január 27., 14:362017. január 27., 14:36
2017. január 27., 15:512017. január 27., 15:51
– Székelyföldön tartott bemutató jellegű nyilvános edzéseket, Gyergyószentmiklós mellett Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is, élénk érdeklődés mellett. Mit tapasztalt?
– Nagyon tetszett a résztvevők hozzáállása. Voltak köztük kezdők és olyanok is, akik már hosszabb ideje bokszolnak, és egyaránt nagy odaadással, szorgalommal végezték a munkát, próbálták lemásolni, amit mutattam. Már az első benyomásom az volt, hogy itt létezik egy ösztönös keménység az emberekben, olyan ösztönös cselekvés jellemzi őket, amihez ha megfelelő szakmai hátteret biztosítunk, komoly eredményeket lehet elérni.
– Milyen eredményeket lehet kitűzni az ökölvívó akadémia elindulásakor?
– Nyilván első lépésként azt, hogy minél több srácot vonzzunk ebbe a sportba. Egyszerű tény, minél több gyerek kezd sportolni, annál nagyobb az esélye, hogy kiválik közülük valaki, aki szép sikereket érhet el. A bokszban és persze minden más sportágban is természetes, hogy létezik egy lemorzsolódás, nem mindenki érhet fel a csúcsra. Mondjuk, harminc gyermek elkezdi a bokszolást és egy marad meg közülük az utókornak, ő lesz az, akitől komoly eredményeket várhatunk el. A többi 29 pedig olyan nevelést kap, amely – úgy gondolom – hatással lesz a későbbi életére. Tisztességet, becsületet, alázatot tanul, de keményebben tud ellenállni majd az életben bekövetkező csapásoknak is. Tehát mindenképpen hasznos sport az ökölvívás. De ismétlem, az a mentalitás, az az öntudat, amit itt, Erdélyben tapasztaltam, komoly sikerekhez vezetheti a sportolókat, ha megkapják a megfelelő szakmai, technikai hátteret.
– Mivel járul hozzá Erdei Zsolt a székelyföldi ökölvívók fejlesztéséhez?
– Az akadémia felépítése nem az én feladatom, arra megvannak azok a személyek, akik ezt végigviszik. Az anyagi háttér megteremtéséhez fel kell kelteni az érdeklődést a projekt iránt, fontos szereplőkkel, politikusokkal kell közösen megvalósítani az elképzelést. A kapcsolatok megvannak ahhoz, hogy a szükséges támogatást megszerezzük. Az én dolgom a szakmai háttér biztosítása. Mindehhez adom én a nevemet, és ez nem kis dolog, hiszen nagyon nagy felelősséget jelent, hogy a vállalások teljesüljenek, és valóban a megfelelő szakmai háttérrel működjön az akadémia. Képzések következnek az itteni edzők számára, és mi is ingázunk Székelyföld és Budapest között, magunk is részt veszünk az edzésmunkában.
– A magyar boksz látszólag hullámvölgyben van, lassan 17 éve, hogy a legutóbbi magyar ökölvívó olimpiai érem megszületett, éppen Erdei Zsolt szerzett akkor bronzot. Látszik már a felemelkedés?
– Valóban, most egy átmeneti hullámvölgyben vagyunk, de természetes, hogy időnként változnak a dolgok. Vannak jó bokszolóink, de valahogy a nemzetközi siker az utóbbi időben nem mutatkozott meg. De ez csak idő kérdése. Vannak ilyen rések a magyar ökölvívás történetében, amikor nem sikerült olimpiai érmeket szerezni, de nem kell kétségbeesni. Innen az út csak felfelé vezet. Úgy látom, egy változás következik, és fel fog lendülni a magyar boksz. Máshogy kell talán az edzőtáborokat megszervezni, tapasztalt, külföldi edzőket kellene bevonni az edzésmunkába. Nem feltétlenül úgy, hogy ők hozzánk jönnek, hanem hogy mi veszünk részt nemzetközi edzőtáborokban, ahová máshonnan is érkeznek csapatok, és ezekből a tapasztalatokból meríthetünk. Nyilván ők is elleshetnek dolgokat tőlünk, hiszen a magyar ökölvívásnak mindig is megvoltak azok a bunyósai, egyéniségei, akiktől bárki tanulhat. Az ember úgy csiszolódik, ha több nemzetközi példát lát.
– Ezután gyakran láthatjuk itt edzéseket tartani. Addig is mit üzen a sport iránt érdeklődőknek?
– Először is azt, hogy minél több gyerek menjen bunyózni, azaz bokszolni. Sokaknak lehet ez kiugrási lehetőség. Aki pedig nem ilyen karriert szeretne, annak egy jó sport, ami által rengeteget tanulhat. Például nem egy utolsó dolog az sem, hogy meg tudja védeni magát. Természetesen nem arra nevelik az edzők sportolóikat, hogy az utcán verekedjenek, de bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell védenie magát. Az ökölvívás révén szerzett tapasztalat pedig segít ebben. De mindemellett a srácok önuralmat tanulnak, megtanulják beosztani az erejüket, parancsolni maguknak. Egy bokszolót egy ringben kapott pofon után nem szabad elöntse a düh, mert akkor jön a következő, még nagyobb pofon. Az önuralom az élet minden területén fontos. És egy másik lényeges szempont: itt csak az képes eredményt elérni, akiben van alázat. Aki elszáll magától, aki lebecsüli az ellenfelet, annak az ökölvívásban nincs semmi keresnivalója.
Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.
Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.
A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában.
Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.
A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.
Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.
Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.
A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.
Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.
Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
szóljon hozzá!