Versenyekben gazdag hétvége után vannak az udvarhelyszéki birkózók, hiszen Dunaszerdahelyen, Sárospatakon és Kiskunfélegyházán rendezett megmérettetéseken voltak érdekeltek. A kitűnő eredmények ezúttal sem maradtak el, a Csallóközi, a Kiskun és a Zemplén Kupáról is számos dobogós helyezéssel tértek haza.
2014. május 28., 18:252014. május 28., 18:25
2014. május 28., 21:482014. május 28., 21:48
A szlovákiai Dunaszerdahelyen harmadik alkalommal rendezték meg a Csallóközi Kupát, melyen hat országból érkezett húsz csapat több mint százötven birkózója lépett szőnyegre. A meghívásos versenyen a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub hét dobogós helyet szerzett. „A kisgyerekektől egészen a serdülőkig voltak birkózók, a sok korosztályban megrendezett verseny nagyon színvonalas volt. Birkózóinknak nagyon fontosak az ilyen sportesemények, hiszen így nemzetközi tapasztalatot is tudnak szerezni. Nagyon jó rendezvény volt, ahol barátokként fogadtak minket, többek közt ott tudtuk meg, hogy Dunaszerdahely testvérvárosa Székelyudvarhelynek” – mondta az ISK edzője, Katona László, aki Bodrogi Csabával közösen készítette fel a fiatalokat. Az udvarhelyiek csapatban harmadik helyen zártak.
Sárospatakon első alkalommal rendezték meg a Zemplén Kupát, melynek fővédnöke Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, a Magyar Birkózószövetség elnöke volt. Az ISK fiatal csapattal szerepelt ezen a versenyen, melyen Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és Erdélyből nagyjából száz versenyző mérte össze tudását. Egyéniben nyolc dobogós helyet szerzett a csapatversenyben végül harmadik pozícióban zárt, Katona László és Kis Albert által irányított székelyudvarhelyi különítmény.
A Kiskunfélegyházán rendezett Kiskun Kupán a Lőrincz Márton Sportklub tizenöt birkózóval szerepelt, a 29 csapatot és 176 induló birkózót felvonultató versenyen a korondi gyerekek nagyszerűen teljesítettek, tizenkét első, két második és egy harmadik hellyel tértek haza. A Balázs Imre és Józsa Gábor edzők által felkészített Lőrincz Márton SK csapatversenyben a második helyen végzett, míg a legjobb külföldi birkózónak Kaffai Botondot választották meg.
3. Csallóközi Kupa, eredmények. 1 hely: Gergen Zoltán (85 kg), Péter András (73 kg), András Áron (33 kg); 2. hely: Balázs János (37 kg); 3. hely: Gronic Eduárd (59 kg), Lőrincz Emil (29 kg), Lőrincz Huba (29 kg).
Zemplén Kupa, eredmények. 1 hely: Lőrincz Balázs (26 kg), Jakab Tamás (29 kg); 2. hely: Lőrincz Magor (23 kg), Katona Csongor (32 kg), Andrási Gáspár (50 kg); 3. hely: Jakab Gergely (28 kg), Forró László (30 kg), Kovács Zalán (34 kg).
Kiskun Kupa, eredmények. 1. hely: Vajda Csaba, Balázs László, Miklós Zsolt, Kaffai Botond, Kaffai Kriszta, Kovács József, Veres Tivadar, Ambrus Márton, Deák Krisztián, Lőrincz Botond, Kovács Krisztián, Szász Norbert; 2. hely: Pál Zsolt, Tófalvi Richárd; 3 hely: Pál Edvin.
szóljon hozzá!