A székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc két hegyikerékpár-versenyen vett részt a hétvégén, Fecónak Gyergyóbékáson és Marosvásárhelyen sem volt ellenfele.
2014. június 04., 09:292014. június 04., 09:29
2014. június 04., 10:262014. június 04., 10:26
A Gyergyóbékáson szombaton rendezett hegyikerékpár-maratonon hat székelyudvarhelyi sportoló indult. Az esemény kimenetelét apróbb szervezői bakik is befolyásolták, egyebek közt már a meghirdetett kezdési időpont előtt elindították a mezőnyt, így többen is – köztük az udvarhelyiek – lemaradtak a rajtról. A kerékpárosok dolgát az eső is megnehezítette, de mindezek ellenére járhatók voltak a pályák, nagyon tetszett mindenkinek a verseny – tudtuk meg az 50 kilométeres szakaszt megnyerő Ilyés Ferenctől. Szélyes György a fővárosban rendezett Prima Evadare verseny után Gyergyóbékáson is kiváló sportszerűségről tett tanúbizonyságot. Ismét elesett előtte egy biciklis, és Szélyes ezúttal is megállt segíteni, emiatt pedig lecsúszott a dobogóról, negyedik lett. Hasonló pozícióban zárt a 29 kilométeres szakaszon Bíró Júlia, Mester Zoltán pedig ötödik lett.
A Marosvásárhelyen idén már hatodik alkalommal megrendezett Kerékpáros Majálison Ilyés Ferenc mellett még az udvarhelyi Szaniszló Roland állt rajthoz, aki a 12–14 éves gyerekek kategóriájában az előkelő harmadik helyen végzett. „A sok esőzés miatt nagyon sáros, agyagos volt a pálya, nagyon ragadt a kerékpár. Mivel nem ismertem a terepet, egy helyen eltévedtem, de végül belefért a pár kilométeres plusztekerés. Mindezek ellenére jó volt a hangulat, jól éreztük magunkat” – mondta a 30 kilométeres táv nyertese, Ilyés Ferenc.
Eredmények. Kerékpáros Majális (Marosvásárhely). 10 km táv, gyerek 12–14 év: Szaniszló Roland 3. hely (0:47:43); 30 km táv, férfi 30–39 év: Ilyés Ferenc 1. hely (1:32:46). Gyergyóbékási hegyikerékpár-maraton. 29 km táv, női 14–19 év: Bíró Júlia 4. hely (2:35:53). 29 km táv, férfi 14–19 év: Szélyes Botond 9. hely (01:48:15). 30–39 év: Mester Zoltán 5. hely (01:43:21), Bokor Zoltán 18. hely (02:09:45). 40–49 év: Szélyes György János 4. hely (01:56:29). 50 km táv, férfi összetett. 1. hely: Ilyés Ferenc (02:08:30), 2. hely Madaras Attila (Marosvásárhely, 02:09:48), 3. hely Răzvan Jugănaru (Câmpulung, 02:11:54).
szóljon hozzá!