A 2000-es években, bukaresti egyetemi évei alatt magashegyi csúcshódításaival, 6-7000 méteres hegyek megmászásával, az utóbbi években pedig a hegyi triatlonversenyeken elért jó eredményeivel hívta fel a sportközvélemény figyelmét a csíkszeredai Nan András.
2014. június 18., 21:302014. június 18., 21:30
2014. június 18., 22:142014. június 18., 22:14
A 36 éves mérnök keveset szerepelt eddig a sportsajtóban.Az esztendő első, a román tengerparton megrendezett triatlonversenyén az Elite kategóriában, a legjobbak között második lett – az úszásból, kerékpározásból és terepfutásból álló – több mint 200 indulót felvonultató versenyen, de a csíkszeredai csapatot megörökítő csoportképről hiányzott. Ő akkor éppen a terepet járta be, és dolgozta ki a versenytaktikát. Interjú-időpontot is nehéz volt egyeztetni, hiszen naponta 8 órát dolgozik, ezt követően végzi el az edzést. A csíkiak által Náciként ismert sportolót kérdeztük.
– Bizonyára a versenytársak számára meglepő, hogy a téli sportok hazájából, Csíkszeredából érkező Nan az országos élmezőnyben van a profi triatlonisták között. Mióta triatlonozik, mi az idei célkitűzése?
– Komolyan 20 éves koromtól sportolok, kipróbáltam különböző sportágakat, többek között a terepfutást, a kerékpározást és a sziklamászást. Alpinistaként több csúcsot másztunk meg Afrikában és az Alpokban, a legmagasabb pedig a Kína és Pakisztán közötti határon, a Karakorum-hegységben található Gasherbrum II. csúcs (8035 m) volt, ahonnan sajnos, kevéssel a csúcstámadás előtt a rossz időjárás miatt vissza kellett forduljunk. Két-három éve csak a tereptriatlon-versenyekre készülök, napi 3 órát edzek tíznapos ciklusokban, minden tíz nap után egyet pihenek. Célom, hogy dobogós legyek a román triatlon-bajnokságban, az Elite kategóriában. Tisztában vagyok képességeimmel, tudom, hogy jobb vagyok terepfutásban és kerékpározásban, gyengébb úszásban, de most már van uszodánk, a Csíki Csobbanóban gyakorolhatok.
– Számos kiváló triatlonista él Székelyföldön, eddig mindenki saját szakállára, saját pénzén versenyzett. Tavaly ősszel megalakult az angolosan bejegyzett Harghita Triathlon Club. Milyen lehetőségeket nyújt ez a klub?
– Tény, hogy az utóbbi években a székelyföldi triatlonisták saját pénzükön készültek, saját pénzükből vásárolták a felszerelést és utaztak el a versenyekre. Én is minden eddig keresett pénzemet a sportra költöttem. Reméljük, sikerül pályáznunk, és pénzt szereznünk a kiszállásokra, felszerelés-vásárlásra. Jó csapatunk van, Románia egyik legjobbja, hiszen csapattársam a sepsiszentgyörgyi Koncz Sándor \"Sasa\" és a gyergyóremetei Laczkó-Szentmiklósi Botond, a lányoknál pedig a csíkszeredai Koter Adél és Szakács Mária, illetve a tusnfürdői Albert Zsuzsa – hatunk közül bárki dobogós lehet a bajnokságban.
– Hol lesz a következő verseny, milyen más rendezvényre számíthatnak a csíki triatlonsport kedvelői?
– A bajnokság következő versenyét, a Kingsland Triatlont a Bihar megyei Köröskisjenőn rendezik június 28-án. Szinten a hónap végén a sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor fog tartani élménybeszámolót Csíkszeredában, többek között ausztráliai triatlonos élményeit osztja majd meg az érdeklődőkkel.
szóljon hozzá!