Fotó: Lukácsi Lehel
Huszonkettedik alkalommal rendezik meg hétvégén a Hargita Gyöngye Ralit, a tíz gyorsasági szakaszt magába ölelő kétnapos száguldás középpontja idén is Székelyudvarhely lesz. A futam első szakaszán, az oroszhegyi gyorsasági rajtnál negyvenhét páros, köztük egy tajvani hölgyduó fog felsorakozni. A rali igazi közönségsikernek számít, tavaly több mint hatezren követték figyelemmel az udvarhelyi szuperspeciálist – pénteken délután ez a nézőcsúcs akár meg is dőlhet.
2014. szeptember 25., 21:002014. szeptember 25., 21:00
2014. szeptember 25., 21:442014. szeptember 25., 21:44
Az idei kiírással szeretnénk túlszárnyalni az előzőt – indított Ferencz Csaba, a Hargita Gyöngye Rali főszervezője csütörtökön a székelyudvarhelyi Küküllő Szállodában rendezett sajtótájékoztatón. Megtisztelő, hogy nálunk rendezik a sporteseményt, amely a városnak és a környéknek egyaránt sok vendéget jelent – ezt már Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere mondta, aki balesetmentes, jó versenyzést kívánt a részvevőknek. Ambrus Sándor megyei tanácsos szerint a Hargita Gyöngye Rali az év legfontosabb sporteseménye a megyében, míg a főtámogató Hargita Gyöngye képviselője, Puskás István örömét fejezte ki, hogy ismét e rangos futam partnerei lehetnek.
A címvédő
„Ez számunkra a legfontosabb rali az idei bajnokságban – nyilatkozta a címvédő Francois Delecour. – Az országos ralibajnokság utolsó szakasza kulcsfontosságú, hiszen itt lehetünk ismét bajnokok. A szakaszok kissé csalókák, ugyanis nem mindenhol lehet belátni teljesen az útvonalat, mivel dombos a környék, így bármikor defektet kaphatsz. Annak ellenére, hogy csak egy pontra van szükségünk ahhoz, hogy újra bajnokok legyünk, úgy döntöttünk, itt is mindent beleadunk, maximálisan ki akarjuk használni autónk adottságait.”
A visszatérő
Constantin Aur közel három év szünet után tér vissza a rali világába. „A Hargita Rali a múltban is nagyon sokat jelentett számomra, hiszen több országos bajnoki címet nyertem itt. Nagyon tetszenek a gyorsasági szakaszok, hiszen nemcsak jobbra meg balra kanyarok vannak benne, hanem technikás kapaszkodók és ereszkedők, nagy a hasonlóság a finn szakaszokkal. Számomra ez jelenti az igazi ralit, ahol nehéz helyeken kell minél jobb időket elérni” – így a nyolcszoros bajnok.
A balszerencsés és a leggyorsabb
Csütörtökön délben Zetelaka mellett közel két kilométeres szakaszon tartották a Hargita Gyöngye Rali hivatalos tesztjét. A Shakedown kellemetlenül kezdődött Florin Tincescu számára, aki felborult Citroenjével – a fiatal pilóta szerelői nagy erőket mozgósítottak, hogy a pénteki rajtra helyrehozzák az autót. A teszt végén Marco Tempestini volt a leggyorsabb, egytized másodperccel előzte meg a magyarországi Botka Dávidot. A harmadik helyen Titi Aur végzett, aki nagyon élvezte a zetelaki szakaszt, hiszen kilenc alkalommal teljesítette a távot.
Program
Péntek (szeptember 26.): 1. Oroszhegy I. (5,57 km); 2. Varság–Korond I. (18,8 km); 3. Oroszhegy II. (5,57 km); 4. Udvarhelyi szuperspeciális (1,9 km). Szombat (szeptember 27.): 5. Kápolnás I. (16,26 km); 6. Dietrich Árpád I. (11,98 km); 7. Kápolnás II. (16,26 km); 8. Dietrich Árpád II. (11,98 km); 9. Oroszhegy III. (11,2 km); 10. Varság–Korond II. (18,8 km).
Útlezárások
Részleges és napokig tartó útlezárásokra kell számítani a hétvégén, szeptember 26–27-én rendezendő Hargita Gyöngye Rali ideje alatt Székelyudvarhelyen. Csütörtök reggel nyolc órától szombat este tíz óráig teljesen lezárják a Kossuth Lajos utcát, illetve a II. Rákóczi Ferenc utca felső részét, a Kossuth utcától az épülő körforgalomig. Pénteken 16 és 20 óra között hasonló útlezárás lesz a Bethlen Gábor és Solymossy utcák között, a rendőrség mögötti kockaköves részen, illetve a Vásártér utcában a vasúti átkelőtől a Bethlen Gábor utcáig, itt a szuperspeciális szakasz kerül megrendezésre. A többi speciális szakaszt a rajt előtt másfél órával zárják le. A szervezők ezúton is kérik a lakosság megértését.
Hol nézzük a ralit?
Azok, akik a gyorsasági szakaszokon élőben szeretnék nézni a száguldó autókat, másfél órával a rajt előtt már kint kell legyenek a helyszínen, mivel ekkor zárják le az utakat a nyilvánosság előtt. Az oroszhegyi gyorsaságin található hosszú egyenes szakaszon magas tempóban fognak áthaladni az autók, így a település szélén található rajttól pár kilométerre lehet majd drukkolni a kedvenceknek, míg az egyenesek végén technikás részek találhatók. A Varság–Korond szakaszon szintén vannak gyors részek, illetve nagyobb kanyarok. A korondi érkezési ponttól nagyjából 200 méterre látványos kanyarkombináció található, továbbhaladva egy ugrató mellett is lehet majd nézni a ralit.
Az udvarhelyi szuperspeciális minden métere látványt ígér, ide javallott időben kimenni, hiszen tavaly is több mint hatezren nézték végig a helyszínről. A tavalyi, nagy sikerű kápolnási szakasz idén is benne van a programban, azóta kissé átépítették az útvonalat, átereszek kerültek rá, amelyek idén már ugratókként is szolgálhatnak. A Dietrich Árpád szakasz pedig a hagyományos, Szentegyházáról a Madarasi Hargitára vezető erdei út, az elején gyors szakaszokkal, a végén izgalmas kanyarkombinációkkal.
szóljon hozzá!