2010. november 18., 18:012010. november 18., 18:01
Szeretnék köszönetet mondani Vakaria Béla plébánosunknak az egyházközség lakói nevében azért a szép ünnepi szentmisééért, amit vasárnap tartott és tartatott a meghívottakkal együtt. Köszönjük erőfeszítését és azokét is, akik munkájukkal hozzájárultak.
Ismeretlen
Találtak egy pénztárcát, Nechifor Róbert névre. Átvehető a Csíki Hírlap titkárságán.
Ismeretlen
Üzenem annak a vacsárcsi ismeretlennek, hogy tudomásom szerint a ravatalozó nemcsak az említett személyeknek köszönhető, hanem az egész falunak! Ezért köszönet jár mindenkinek, aki bármivel segített. Isten fizesse meg nekik.
Ismeretlen
Kedves polgármester „úr” és a City Parking vezetősége, hogy gondolták el, minden parkoló fizetéses lesz?! Vajon nekik kell venniük a jegyet? A szegény embert még így is nyúzzák! Szégyelljék magukat!
Szenyes István
Kedves terhes anyuka ! Nem védem a parkoló céget, de a rendet és a pontosságot igen ! A parkolóőr tette a dolgát, ezért kapja a fizetését. Önnek 60 perc áll a rendelkezésére egyetlen egy lejért. Kettő lejért már két óra ! Ezt el kell fogadni. Az más dolog, hogy a pontosság a királyok erénye . . . !
Belphegor
Meg szeretném kérni azt a sofőrt, aki betörette a bal első lámpaüvegemet, hogy jelentkezzen a következő telefonszámon: 0744-565014, mert kamera rögzítette az esetet.
Ismeretlen
Megkérem a HR06UTT és UBC rendszámú autók tulajdonosát a Szentlélek utca alsó részén,hogy szíveskedjen az autóit nem az úton parkolni, mert veszélyes helyen vannak. Minap is majdnem baleset történt az úton hagyott autói miatt, különben ott van nem messze az új parkoló! Előre is köszönöm!
Egy mindennapos arra autózó
A Tudor negyedi autótulajdonosok mit vétettek? A sugárút mentén végig fizetni kell! A polgármesteri hivatal megoldhatná egy-egy címre szóló lehúzós papírral! Az adók szerint lehetne rendszerezni, csak akarni kell...!
TUDOR
Azt szeretném megtudni, hogy miért veszik ki a Tv2-t a kábelcsomagból, mikor jól megy. Lehetne ezen változtatni.
Ismeretlen
Tisztelt Polgármester úr! A garázstulajdonosok nevében mi is kérhetnénk az adóeltörlést, úgy mint a Temesvári sugárút lakói a fizetéses parkolókat. Szerintem örvendjenek, hogy mostanig megúszták, mi a garázsokat drága pénzért építettük (amik most lebontás alatt állnak) és még adót is fizettünk. Ilyen alapon mindenki siránkozhat, de ez a demokrácia! Tisztelettel
Egy volt garázsos, aki tud alkalmazkodni
A madarasi „Ismeretlennek”! Vagy írjam én is, mint ő, magamtól magamnak? Látom, ez a mód. Most is, mint mindig, elragadtattad magad. A viselkedésed kritikán aluli. Kiemelkedő egyénisége vagy családodnak, követendő példa gyermekeidnek, madarasiaknak. Hirtelen felmarsoltál és most nem tudod, hol a helyed. „Nemes lelkeddel” pár embert kicsináltál magad körül. De lassan lejár neked is. Már nem tudsz becsapni senkit. Írhatsz még pár SMS-t a tűzoltóság nevében is. Értékelni fogjuk. Sajnos, amíg ilyen „példaképeink” vannak, addig fejlődést, őszinteséget, tisztánlátást nincs miért várni.
Ismeretlen
A Készruhagyárban többet és jobban lehetne dolgozni nyolc órában, mint fáradtan túlórában.
Ismeretlen
Nyomtatásban megjelent a Csíki Hírlap 2010. november 18-ai számában. Azokat az SMS-eket jelentetjük meg, esetenként rövidítve, amelyek közölhető nyelven íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. Szerkesztőségünk nem vállal felelősséget az üzenetek tartalmáért, a küldők telefonszámát nem jegyezzük.
Véleményét elküdheti SMS-ben a 0740-140.401-es telefonszámra, illetve e-mailen az csikihirlap@csiki-hirlap.ro címre.
szóljon hozzá!