Történet téli havazással és a csíki pityókával

Csak állok és bámulok. Ugyanis hat kamionnyi segélyszállítmányt küldött Hargita megye hétfő délután „a behavazott” Vrancea megyébe. Gyűjtött a prefektusi hivatal, a megyei csendőrség, továbbá „a megyebeli lakosok”. (Az idézőjeleket most tessék úgy érteni, hogy bár valóban, az általam idézett szövegben szó szerint így szerepeltek ezek a szövegrészek, én most éppen ezektől a szövegrészektől tartok tisztes távolságot az idézőjelek által.)

Az emberi szolidaritás nagy. És a hülyeség is.

Nem tudom, a kedves olvasó hogy van vele, de én úgy tudom, hogy télen szokott havazni. Néha bizony sokat is. Sőt, azt tessék elképzelni, hogy néha-néha az is előfordul így telente, hogy a lehullott nagy mennyiségű havat felkapja a szél, és olyankor az erős hófúvás miatt hótorla­szok alakulnak ki.

Na és. Nálunkfelé ez mindennapos dolog. Pitiáner ügy. Kialakul a hótorlasz, aztán eláll a szél, s órákon belül a házak, ha be is temette a hó egynéhányukat, ki vannak szabadítva. Mert a gazda veszi a lapátot, s kiszabadítja. Ha a gazda öreg, beteg, akkor jön a szomszédja. Sőt, akkor is jön a szomszéd, ha a gazda nem öreg és nem beteg, de a szomszédok ilyenkor össze szoktak dolgozni. A falu is össze szokott dolgozni. Mert ez így szokás, ennek így van értelme, ezt így kell csinálni.

Székelyföldön, ahol az adófizetés szempontjából Románia-szerte a legfegyelmezettebb közösség él, nem várják el az államtól és azok hatóságaitól, hogy téli bő havazás, mi több: természeti katasztrófák esetén kivakarja őket a mocsokból. Regátban és Moldvában, ahol nemzeti sport az adókerülés, s nem is sújtja őket ezúttal olyan nagy természeti katasztrófa, csak egy normális téli jelenség, inkább a kocsmában decizgetnek, minthogy megfogják annak a rohadt lapátnak a nyelét. S várják, hogy a mindannyiunk adójából fizetett csendőrség és katonaság, esetleg a médiacirkusztól elhomályosodott önkéntesek kiássák őket a hó alól.

Éppen ezért ezt a „segélyező” akciót, amit vidékünkbeliek kezdeményeztek, mélységesen elítélem. És azt mondom: ennek az élelemnek, ennek a több tonna rakománynak lett volna helye nálunk is.

Persze, innen nem jönnek a hírek, hogy halálra fagyott volna bárki is. De amikor emberek vesztek oda az árvizekben, akkor mennyi segítség jött Vrancea megyéből? Ajánlottak-e fel az ottani lakosok bár egy hordó borocskát, hogy az iszaptakarítás után leöblítsék szomjukat a székelyek? Egy fenét.

Hargita megye Prefektusi Hivatala, élén Ladányi László prefektussal, jobban tette volna, ha ezt a segítési szándékot máshová kanalizálja. Mert ügy, amit érdemes segíteni, kerül: ott van például a leégett mindszenti sportcsarnok ügye. Vagy úgy vélik a prefektúrán, hogy a csíki embernek nincsen szüksége segítségre?

Mentségére szolgáljon Ladányi Lászlónak, hogy valószínűleg nem ő kellett könyörögjön az alcsíki termelőknek, hogy adjanak már pár zsák pityókát, hanem a termelők gondolták úgy, hogy inkább segítenek néhány emberen, minthogy rájuk rohadjon a tavalyi, túl bő és ezért túl olcsó termény. Az ő pechjük, hogy nem akadt mostanában igazibb katasztrófa, ahová elsózhatták volna a felesleget. Legalábbis ez az én elképzelésem.

A Székelyhon.ro-n ezen a héten azt kérdeztük az olvasóktól, hogy szerintük ki kellene kiszabadítsa a méteres hóban rekedteket. A legtöbben csütörtök délutánig úgy vélték, hogy a közösség (bár a „helyi hatóságok” alig pár szavazattal maradtak le, azért látszik, Székelyföldön van még remény). De igazából egy hozzászólás ragadja meg a helyzet lényegét: „ma reggel sok volt a hó az autómon, ebben az esetben kit kell hívjak, a tűzoltókat vagy a zsandárokat, esetleg a mentősöket, ha valaki tudja, írja meg, kösz” – írja „samuka”.

Mit mondjak? Samuka, önnél a pont. Sőt, javaslom, hogy elhavazott gépjárműve okán, s mivel nehezen tudott kimenni reggel még a lépcsőházból is, jelezze igényét néhány, de legalább két-három zsák ingyen csíki pityókára is.