Marosvásárhely és a kétnyelvűség

Szerencsére ez Marosvásárhelyről – bár ott majdnem fele-fele aranyban élnek magyarok és románok, egyaránt – ez nem mondható el. Vásárhelyen köztudott, hogy egy többnyelvű városban a többnyelvűség érték, a helyben használt nyelvek nyilvános, esetenként hivatalos használata pedig nem más, mint egy élhetőbb jobb világ egyik nem is olyan jelentéktelen mutatója. S mivel egy kétnyelvű városban a nyelvhasználat meg közügy, a helyi képviselő-testület még 2007-ben elfogadott egy határozatot a kétnyelvű utcanevekről amely tartalmazta az utcanevek pontos román és magyar nyelvű lajstromát. Tulajdonképpen az összes utcának meghatározták a magyar nevét, ami sok esetben nem a tükörfordítása a román, a jelenleg érvényben levő román hivatalos névjegyzéknek, hanem igyekezetek az utcák történelmi magyar nevét megtartani, illetve kidolgoztak egy szabályrendszert, ami a fordításokra vonatkozik, hogy milyen neveket lehet lefordítani és melyeket nem. Sajnos azonban hiába a határozat, ha ennek megvalósításához már nem társult a kellő akarat is, s noha a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény értelmében kötelező ezek kihelyezése, Marosvásárhelyen ez a mai napig nem történt meg. Az utcanévtáblákra ugyan kiírták az „út”, „utca”, „tér” szavakat, viszont az adott tulajdonneveket csak románul szerepeltetik így találkozhattunk olyan furcsaságokkal mint pl. a Piaţa Trandafirilor tér. S bár a napokban ismét terítékre került a téma, a helyi tanács ülésén végül a következő következtetésre jutottak: „Romániában a hivatalos nyelv a román, és román nyelvű utcanévtáblák már vannak”, ennek okán a kialakult helyzeten továbbra sem kívánnak változtatni. Ha férfiak lennének, az illetékesek – és itt elsősorban a magyar nemzetiségű tanácstagokra gondolok – Gyurcsány Ferenc híressé vált öszödi beszédéből idézhetnének, hogy elmondják a lényeget: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”

Aszalos István elnök,
Erdélyi Magyarságért Egyesület