Vastapssal cáfolt a Kultúrpalota közönsége

Fotó: Boda L. Gergely

Bernády szelleme, értékrendje tovább él azokban a marosvásárhelyiekben, akik hisznek ebben, és tesznek ezért – hangzott el a Bernády Napok megnyitóján. A Bernády-emlékplakett odaítélésekor pedig éppen ilyen személyt keresnek: idén Lohinszky Loránd kapta a kitüntetést. A közönség felállva, vastapssal köszöntötte a 86 éves színészt.

Szász Cs. Emese

2010. október 24., 16:032010. október 24., 16:03

2010. október 24., 16:432010. október 24., 16:43

Fotó: Boda L. Gergely

Csütörtökön a Dacolva sorssal, idővel című fotóalbum bemutatójával nyílt meg a kétnapos Bernády Napok rendezvénysorozat, immár tizenharmadik alkalommal.

A kultúra területéről díjaztak ismét

A rendezvénysorozatból idén sem maradt ki a koszorúzás, pénteken délelőtt 10 órától Bernády György sírjánál, majd az egykori polgármester köztéri szobránál helyezték el az emlékezés virágait. De hagyományos gálaestre is várták a marosvásárhelyieket. A Bernády Alapítvány minden évben Bernády-emlékplakettet adományoz egy olyan személynek, aki jelentősen hozzájárult a város fejlesztéséhez. Múlt évben a díjazók eltávolodtak a közigazgatás és a politika területétől, és a kultúra felé vették az irányt. Ez idén sem volt másképp, az emlékplakettet ugyanis a 86 éves Lohinszky Loránd kapta. „A neve fogalom: ő a Színész, ő a Mester” – mondta a rendezvényen a Bernády Alapítvány elnöke, Borbély László a díjazottról, aki egykor a Székely Színház alapító tagja volt, és több mint negyven évig játszott a marosvásárhelyieknek.

A színészek, akik kétszer halnak

Az egykori színházépületben a közönség percekig felállva tapsolta a színművészt. „Hölgyeim és uraim, köszönöm önöknek a tapsot!” – mondta meghatódva Lohinszky Loránd, akinek saját bevallása szerint kettős öröm ez a kitüntetés. „Először is azért, hogy Bernády közelébe kerülhettem ilyenformán. Másodszor az eddig kapott érmek, oklevelek, csillagok mellett ez azért fontos nekem, mert azt jelenti, hogy még emlékeznek rám” – mondta a művész, aki tíz éve nem játszik színpadon. „Ahogy Jókai is mondta, a színészek kétszer halnak: egyszer elfelejtik őket, majd úgy, mint minden ember, meghalnak. Én 10 éve nem játszom, és igazat kell adnom, Jókainak, mert már nagyon kevés, aki tudja, hogy itt éltem 60 évig és játszottam ebben a színházban” – tette hozzá a művész, a közönség pedig tapssal cáfolta meg, hogy elfelejtette volna.