Vasárnap kezdődik a jobbágytelki néptánctábor

A következő héten immár tizenhatodik alkalommal tartják a nyárádmenti településen a hagyományos Marosszéki népzene és néptánc tábort. Az egyhetes rendezvény változatos, színes  programokat ígér.

Gligor Róbert László

2014. július 09., 15:232014. július 09., 15:23

A vasárnap este kezdődő táborban naponta tíz felnőtt biztosítja az oktatást: a haladóknak mezőmadarasi és nyárádselyei, a kezdőknek jobbágytelki táncokat tanítanak idén, de lesz „ínyencség” is, a haladók a nagysajói és marosmagyarói táncrenddel is megismerkedhetnek, a gyerekek nyárádmentit próbálhatnak. Hangszerhasználatra a péterlaki zenészek tanítják az érdeklődőket, a népdaloktatás idén is Kásler Magda feladata lesz.

A hét folyamán a talpalávalót a péterlakiak, a Magos, az Üver és az Öves együttesek húzzák majd.  Minden este lesz táncház, fellépnek hagyományőrző együttesek, adatközlő zenészek, táncosok, énekesek. A hagyományos népi mesterségek és falusi tevékenységek bemutatása sem marad el, és lesz fotókiállítás, kézműves műhely, látogatható lesz a falumúzeum is. Délutánonként néprajzi előadásokat tartanak, néprajzi filmeket vetítenek. Szórakozásként szekerezést, lovaglást, kirándulást és koncertet ígérnek a szervezők.

Ami a tábori részvételt illeti, a szervezők nem kívántak jóslatokba bocsátkozni, hiszen ez évről évre változó, sosincs összefüggésben a bejelentkezések számával, de megtudtuk: idén is számítanak külföldi vendégek jelenlétére.

Így a következő napokban ismét Jobbágytelke lesz a népi kultúra kedvelői számára a világ közepe:  megpezsdül az élet, idegenek lepik el a falut, hajnalig szól a muzsika. Székelyhodos község polgármestere, Barabási Ottó szerint főleg a néphagyományok felelevenítése és továbbadása szempontjából van értéke a jobbágytelki tánctábornak a helyi közösségek számára, amely a nemzeti öntudat megőrzését, a megmaradást is segíti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei