Szent Mihály szobra ismét óvja a híveket

Búcsús szentmise keretében köszöntötték az angyalok fejedelmét csütörtökön Csíkszentmihályon, és ugyanekkor áldották meg a templom számára készült új Szent Mihály-szobrot.

Szőcs Lóránt

2011. szeptember 29., 17:532011. szeptember 29., 17:53

2011. szeptember 30., 21:502011. szeptember 30., 21:50

A szentmihályi búcsús szentmise keretében megáldották a templom új Szent Mihály-szobrát

„A szentek képmásának szobrok vagy festmények formájában való ábrázolásával cselekedeteik követésére ösztönzik a híveket” – emelte ki a szentmisét celebráló Boros Károly felcsíki főesperes.

A szobor készítője, Xantus Géza képzőművész elmondása szerint a templom bejárata melletti kapufülkében egykor volt egy Szent Mihály-szobor, amelyet a szakértők a 16. századra datálnak, de ez jelentősen megrongálódott. Az alkotás ezért a Csíki Székely Múzeumba került, és szükségszerűvé vált egy új szobor készítése, melyet az egyházközség tőle meg is rendelt.

Kezdetben – elevenítette fel – az eredeti alkotás mását akarták elkészíteni, végül másként döntöttek. „Szent Mihály arkangyal a mennyben folytatott csatában legyőzi a sátánt. Ezt a jelenetet kétféleképpen ábrázolják: van, amikor a sátánt ember, van, amikor sárkány jelképezi. Az eredeti szobor alkotója a sárkánnyal való küzdelmet jelenítette meg, így mi is ezt a formát választottuk. Csakhogy ő Szent Mihályt katonaruhában és szárny nélkül ábrázolta, így ez összetéveszthető a Szent György küzdelmével. Ezért változtattam meg jelentősen a szent hőst, akit egyértelműen angyalként, vagyis szárnyakkal képzeltem el” – hangsúlyozta portáluknak Xantus.

Az egyháztanács döntése értelmében az újonnan elkészült szobor nem a kapufülkébe kerül, hanem a templom belsejébe, mivel tartanak a fémtolvajoktól, de valószínűleg hamarosan az eredeti szobor negatívja alapján készül egy másolat is, amelyet majd ott helyeznek el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés