
A XX. század egyik legjelentősebb fotósegyéniségének tartott magyar származású Robert Capa alkotásaiból nyílik kiállítás 2010. június 6-án az Árkosi Kulturális Központban. A tárlat szervezői a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Gyulai Ferenc Fotóművészeti Egyesület, valamint az Árkosi Kulturális Központ.
2010. június 01., 10:242010. június 01., 10:24
Robert Capa, Friedmann Endre Ernő néven született, és a múlt század leghitelesebb, legismertebb és legjelentősebb haditudósítójaként tartják számon. A zseniális fotóriporter és haditudósító, magyar származású Robert Capa öt háborút örökített meg fényképekben, ugyanakkor a Magnum fotóügynökség egyik megalapítója. A Capa nevet 1935-ben vette fel, fényképein pedig igyekezett mindent megmutatni amit csak lehet. \"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel\" – vallotta.
Közelről látta meghalni a katonákat, ott volt a normandiai partraszállásnál, valamint az indokínai háborúban, amikor rálépett a végzetes taposóaknára 1954 májusában. Emlékeit a háborúkról a Kissé elmosódva című könyvében foglalta össze, de a fotózás rejtelmei, a háború fájdalmai mellett szerelmeiről is beszámol írásában. Háromszéken első alkalommal nyílik fotóművészeti kiállítás a leghíresebb fényképekből, június 6-án Árkoson.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.