Kultúra özönlött a városba, irodalomról szólt az élet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Dedikáltatni, felolvasást hallgatni, könyvet lapozni, szerzővel beszélgetni, karácsonyra ajándékot választani, barátokkal találkozni, könyvekről beszélgetni – tömören így lehetne összefoglalni a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lényegét.

Antal Erika

2016. november 14., 15:132016. november 14., 15:13

Nagyon nagy látogatottság jellemezte az idei könyvvásárt, sokan eljöttek és sokan vásároltak is, jó volt a hangulat – foglalta össze röviden a Vásárhelyi Hírlapnak Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a véleményét, hozzátéve, hogy a nulladik nappal és a vasárnap délelőttel kibővített vásár folyamatosan vonzotta a könyvbarátokat, a kísérő programok ugyancsak vonzónak bizonyultak.

„Olyan volt számomra ez a négy nap, mintha Európa ide költözött volna. Kultúra özönlött a városba, irodalomról szólt az élet, írókkal, költőkkel találkozhattunk lépten-nyomon. Fantasztikusan éreztem magam!” – válaszolta érdeklődésünkre egy angoltanárnő, aki nem csak a szerzői estekre ült be, hanem vásárolt, dedikáltatott, kihasználta a szerzők jelenlétét, illetve a kiadók és kereskedők standjánál az árkedvezményeket.

Kisgyerekes szülők, nagyszülők unokákkal sétálgattak a standok között, nézegettek, lapozgattak, keresték a legszebb, legérdekesebb könyvet. Az egészen kicsiknek való, úgynevezett puha fedeles könyvtől az óvodásokon át a kamaszokig mindenkinek volt választék.

Első alkalommal vett részt a vásárhelyi könyvszemlén a budapesti Magvető, Magyarország egyik legrégebbi könyvkiadója, amely nem csak kiadványait hozta el, de számos szerzőt is felsorakoztatott.

A Kultúrpalota kistermében Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Bognár Péter válaszolt Szegő János szerkesztő kérdéseire, illetve a marosvásárhelyi szerzők közül Kovács András Ferenc és Vida Gábor. A Nemzeti Színház kistermében a Költők estje rendezvényén A mai magyar költészet közéletisége témában Demény Péter, Fekete Vince, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla és Parti Nagy Lajos beszélgetett Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetőjének moderálásával. A könyvvásáron jelen volt Szabó T. Anna, akinek Törésteszt című, a Magvetőnél megjelent novelláskötetét mutatták be, és aki László Noémivel beszélgetett a versről, annak másságáról.

Nyáry Krisztián a közösségi oldalakon tette közzé irodalomnépszerűsítő írásait, amelyek azóta már kötet formájában is napvilágot láttak. az irodalomtörténész a közelmúltban járt legutóbb Marosvásárhelyen, most újabb kötettel érkezett: a Corvina kiadó gondozásában megjelent Festői szerelmek című könyvével.

Az idei könyvvásár egyik újdonsága az Irodalmi kávéház volt, amit a főpáholy előtti galérián alakítottak ki a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát
2025. július 01., kedd

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek

Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek