Ismét Udvarhelyen járt a „szlemmelő brigád”

Mondhat, írhat bárki lesújtó vagy lekicsinylő kritikát a műfajról, egy biztos: újfajta „hordozón”, rendhagyó környezetben szólalnak meg a rögtönzött versek a modern bárdok által. Nincsen itt hagyományos kötet, folyóirat, kanonizált publikáció. A vers, a gondolat, a rím a pillanatnyi hangulat mentén cikázik. Fantázia kell hozzá, éber és éles elme, hogy a pillanat aktualitását továbbadja a hallgatóságnak a megszólalva feleselő „szlemmer”. Egyébként a költészet így kezdődött, ilyen társasági helyekről indult, együtt mulatva az időt keletkeztek a kő- vagy viasztáblára, papírosra és az emlékezetbe rótt verses alkotások. Egyébként nagyon gyorsan felfutott e műfaj szűkebb hazánkban, itt is művelik, s szerveztek már versenyt művelőinek. A vers így tér vissza a közösséghez, amelyből vétetett. Adott esetben – mint a G. Café félhomályos sarkában – modern kütyüről, ipadről, tabletről is olvasható a képernyőn vibráló szöveg, élő beszéddé lesz, és organikus módon terjed vissza a figyelem légterébe, jelen esetben ki, a kocsmában figyelő népek közé. Sokkal több értelme van így a szónak, mint papírba süllyesztett, tetszhalott állapotban szokott.