Hetven éves a marosvásárhelyi intézményesített színjátszás

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Idén ünnepli a marosvásárhelyi színház fennállásának 70. évfordulóját. A Tompa Miklós Társulat ebből az alkalomból márciusban ünnepi rendezvénysorozatot tervez, de ahogy azt Keresztes Attila művészeti vezető elmondta, az egész évad ennek jegyében áll össze.

Antal Erika

2015. szeptember 16., 19:262015. szeptember 16., 19:26

2015. szeptember 16., 19:272015. szeptember 16., 19:27

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata hét saját bemutatót tervez színpadra vinni, illetve magyar nyelvterületről, különböző színházak hét előadását látja vendégül, többek közt Kárpátaljáról, Vajdaságból.

A társulat jelenleg az About Übü című groteszk komédiát próbálja Alfred Jarry szövegeiből, amit október 16-án mutat be a nagyszínpadon Sorin Militaru rendezésében. Azt követi Csehov Sirálya Keresztes Attila rendezésében, s mint minden évben, ez alkalommal is szilveszteri produkcióval lepi meg a nézőit a társulat. Az idén 100 éves évfordulóját ünneplő Csárdáskirálynőt, ami a zenés műfajok királynője is egyúttal, Tasnádi Csaba magyarországi rendező viszi színpadra. Januárban elkezdődnek Molnár Ferenc Üvegcipő darabjának próbái Mohácsi János rendezésében, aki a magyar nyelvterület egyik legnevesebb és legjobb rendezője.

Mint minden évben, a társulat az ifjúságot is igyekszik megszólítani – mondta Keresztes Attila, aki Ruszuly Ervinnel közösen Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című darabját rendezi.

Az idei évad „extrájának” nevezte a művészeti igazgató a Tompa Gábor jóvoltából készülő produkciót, amelynek egyelőre A tékozló fiú a munkacíme. „Mivel az édesapjáról nevezték el ezt a társulatot, illetve az édesanyja egy meghatározó személyisége volt a marosvásárhelyi színjátszásnak, Tompa Gábor állít színpadra egy darabot, amely most íródik. A bemutatója májusban lesz, és a városról szól, önmagáról, a Köteles Sámuel utcáról és egyéb vásárhelyi legendáriumokról” – mondta Keresztes. A kisteremben Mezei Kinga újvidéki színész és rendező, az Újvidéki Színház igazgatója egy Hamvas Béla-adaptációt, az Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadást állítja színpadra.

A vendégelőadásokról szólva Keresztes Attila elmondta, Marosvásárhelyen vendégszerepel a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a szombathelyi színház Shakespeare Makrancos Katájával, a főszerepben Bányai Kelemen Barnával. Budapestről Szikszai Rémusz által rendezett két előadást láthat a marosvásárhelyi közönség, valamint a Bárka Színház egy táncszínházi előadását, és az Újvidéki Színház produkcióját. Az előző évekhez hasonlóan, az idén sem marad el a katowicei színházzal az előadáscsere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei