Ha a falu hódítja meg a várost

Ha a falu hódítja meg a várost

Fotó: Kristó Róbert

Rurbanizáció címmel jelent meg Demeter Csanád történész legújabb kötete, melyet kedden délután mutattak be a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.

Szőcs Lóránt

2014. május 20., 19:402014. május 20., 19:40

2014. május 20., 19:582014. május 20., 19:58

A kötet Hargita és Kovászna megye településeinek a múlt rendszerben történt erőteljes fejlesztéséről szól. Már az 1960-as években léteztek olyan országos „szisztematizációs” tervek, amelyek az ország urbanizálást tűzték ki célul, de „a csinált városok korszaka” igazából az 1968-as megyésítést követően kezdődött el. Ennek négy nagyobb pillérét, fázisát vizsgálja tanulmányában a szerző. Először is az erőteljes iparosítást indították el, ezután következett az urbanizáció, vagyis a lakótelepek, tömbháznegyedek kiépítése, majd a különböző népünnepélyek szervezésével próbálták összekovácsolni a felduzzasztott lakosságot, végül az oktatás teljes körű átstrukturálásával a nyelvi különbségeket is meg szerették volna szüntetni. 

Csinált városok

„Legjobban a rurbanizáció fogalommal lehet megragadni, azt ami Székelyföldön a fejlesztések címén történt a huszadik század második felében. Tudjuk, hogy jelenleg európai normatív szabály az, hogy csak egy olyan települést nyilvánítanak városnak, amelynek legalább 10 ezer lakója van. Ezt az elvet a Román Szocialista Köztársaságra modernizációs törekvései teljesen mellőzték, a városok létrehozásánál két szempontot vettek figyelembe. Egyfelől arra törekedtek, hogy minden új megyének legyen legalább nyolc-kilenc városa, továbbá a későbbiekben sem a lakosság száma volt a mérvadó, hanem az iparosítás lehetőségeit vették figyelembe. Így történhetett meg, hogy Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, Csíkszentdomokos nem lett város, de a rézkitermelést felerősítve a szomszédos Balánbányát azzá fejlesztették, vagy üdülővárossá nyilvánították Tusnádfürdőt, mely település az ezret alig meghaladó lakosságával az ország legkisebb városi státussal rendelkező helysége lett” – részletezte honlapunknak Demeter Csanád.

Lakótelepi életmód

Azt is megtudtuk tőle, hogy a tömbháznegyedek létesítésénél a településfejlesztési terv készítői francia modellt alkalmaztak, de nem tudták az eredeti elképzeléseket követni. Nem voltak eléggé minőségi épületek az újonnan felhúzott tömbházak. Sőt, sokszor maguk a beköltözők kellett befejezzék a lakásokat (vakolás, meszelés, ajtók és ablakkeretek festése). Az indokolatlanul sürgetett tervgazdaság végül létrehozta a betonelemekből készített tömbházakat, elsők között Csíkszeredában húztak fel ilyen épületeket. A főként vidékről érkező új telepesek idegennek érezték ezt az új környezetet, levéltári kutatásai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy az új lakók beilleszkedési gondokkal küszködtek. Sokan alkoholisták lettek, a tömbházakban gondot jelentett a rendfenntartás. A friss telepesek sokszor nem mondtak le régi életmódjukról, gazdálkodtak és munkába is jártak, ez a kétlaki életmód, a rohanás sokszor tönkretette a családi harmóniát. A vidéki létmódjuk abban is megmutatkozott, hogy lakásukat is sokszor a falusi házhoz hasonlóan rendezték be. Demeter kifejtette, hogy a betelepítési politikák az etnikai arány megváltoztatását is célozták. Erre a legfőbb bizonyíték Balánbánya, az újonnan létesített bányászvárost elrománosították, de a magyar megyék megyeszékhelyeire is jelentős számú román lakosság érkezett, a nyolcvanas évek végére már köreikből választották a kommunista párt helyi vezetőit, illetve belőlük faragtak gyárigazgatókat is.

Népünnepélyekkel próbálták megoldani a beilleszkedést

A kommunista vezetés semmit sem akart a véletlenre bízni, az új városlakókat népünnepélyek segítségével akarta egybekovácsolni – vázolta fel a következő lépést Demeter. Ilyen volt a szentegyházi Nárciszfesztivál vagy a Tavasz a Hargitán. Az utóbbit általában pünkösdkor tartották, hogy kevesebben menjenek a csíksomlyói búcsúra. Levéltári iratok tanúskodnak arról, hogy sok volt a propagandafelelős vagy agitátor, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert győzzenek meg: vegyen részt ezeken az ünnepségeken.   

A magyar oktatás elsorvasztása

Mindenben a homogenizálásra törekedtek, az utolsó lépés az lett volna, hogy a tanítás is román nyelven legyen. A nyolcvanas években a magyar tanítókat, tanárokat román vidékre helyezték, ide meg román anyanyelvű pedagógusokat hoztak, egyre több tantárgyat román nyelven kellett tanulni. Akik felsőfokú tanulmányt szerettek volna végezni, azok csak Brassóba, Kolozsvárra, Bukarestbe mehettek továbbtanulni.

Város vagy község?

Ahogy a kutató megállapította, 1988-ban indult volna az urbanizáció utolsó fázisa. Ekkor a városiasításból addig kimaradt településeket is összevonták volna és várost létesítettek volna belőlük, de ezt a törekvést már elsöpörték az 1989-es decemberi események. Szerinte most minden kisebb városnak döntenie kell, hogy mit tegyen a továbbiakban. Úgy vélte, hogy sok városka ismét községgé fog válni, amióta az ország az Európai Unióba lépett, ugyanis városként nem lehet pályázati összegeket lehívni, no meg túl költséges a közigazgatás. „A jövő titka, hogy ezek a települések, amelyek elnéptelenedtek, mert a szocialista időkben létesített iparuk összeomlott, helyben nincs munkalehetőség és nagy az elvándorlás, mit tudnak tenni, hogy ismét életképesek legyenek.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!